Jászay Róbert

Jászay Róbert karpaszományos őrmester.

Csoportkép az 1931-es bevonulású karpaszományosokról. Ládi erdő.

Balra elől Huszár szakaszvezető. Ládi erdő.

Dinnyeevés szuronnyal.

Kimenőhöz öltözve.

Az eskütétel utáni első kimenő. A "nagy nap".

Dereglyével a Bodrogon.

Fürdőzés kiképzés közben.

Tokajban a Tisza hídján.

Száraz dereglyézés.

Nyár, leszerelés előtt

Horthy kormányzó fogadása.

A főméltóságú asszony, Bartha Károly, a Kormányzó Úr, Lázár Károly vezérőrnagy.

Hegedűs ezredes és Szigeti százados.

Hegedűs ezredes az ünnepre készülő Kassán.

Kassa, a 13.gyalogezred sorfala.

Pihenő Kassa felé.

Hegedűs ezredes felesége és leányai Kassa 1938.

Hazatérés a kassai bevonulásról

Miskolc ünnepli a 13. gyalogezred katonáit

A következő fotók az 1939-es nagy menetgyakorlat az úgynevezett "arnóti szemle" képei.

Középen Littay altábornagy

Ferencsin Imre vagyok, 1920. november 06-án születtem Diósgyőr községben. Sajnos beleszülettem a trianoni sorscsapásba, így egész ifjúságom hazafias nevelésben, a Trianon miatti revizionista törekvések megvalósítására irányult.

A mai fiatalság irtózik a katonai szolgálattól, pedig az én fiatalkoromban, de az elődeink idejében is szégyen volt, ha valaki alkalmatlanná vált a katonai szolgálatra. Úgy tartották, hogy a katonai szolgálat rendre, fegyelemre, tiszteletre tanítja, neveli az ifjúságot. Katonai szolgálatra különböző időkben, különböző módon kerültek a fiúk. Volt idő, amikor toborozták volt, amikor kényszerítve fogták a legényeket volt, amikor zsoldosként alkalmazták és volt, amikor egyszerűen besorozták őket. A katonai szolgálat eleinte 3 évig, később 2 évig tartott, de volt olyan is, amikor hosszabb időt vállalt a katona 10-12 évet. Ők voltak a bezupált katonák, akik így látták létük biztosítását. Az évszázad végére megváltozott, fejlődött a haditechnika. A katonaidő hossza általában attól függött, hogy melyik alakulatnál szolgált a katona, mennyi idő kellett a bonyolult haditechnika elsajátításához

Az előbbiekhez kapcsolódóan egy-két akkori katonadalt említenék:

1941. október 13-án vonultam be a tényleges katonai szolgálat letöltésére a 13/I. zászlóaljhoz /zlj./ Rozsnyóra. Élveztem az utazást, mert, mint tiszti várományos, első osztályú kocsiban utazhattam. Csak a rozsnyói állomáson derült ki, hogy milyen sokan utaztunk bevonulók. Az állomáson már vártak minket. Hármas sorokba állítottak, és a katonaládákat cipelve megindult a menet a kb. 3-4 km-re levő laktanyába. Ki a kezében, ki a vállán vitte az előírásnak megfelelően méretre szabott és zöld színűre festett ládákat. Egy éjszakát töltöttem csak Rozsnyón, mert a távbeszélőkhöz osztottak be, és ezek kiképzése az ezred székhelyén, Miskolcon történt. Másnap tehát újból vonatra szálltam húsz társammal együtt. A csoportban még egy tisztjelölt került, Fenyvesi Mihály postatiszt, aki Tarányból (Somogy megye) jött. A többiek túlnyomóan az alföldről, jórészt Cibakháza környékéről érkeztek. Így kerültem Miskolcra, de a 13/I. zászlóalj állományában maradtam. Megérkezésünk után derült ki, hogy a másik két zászlóaljtól is van két-két tisztjelölt. Fenyvesi Mihályt már említettem, jómagam jegyzőgyakornok, Muszik János banktisztviselő, Galbavy József mezőgazdász, Barabás Sándor banktisztviselő, Lerch László vasgyári tisztviselő. A tisztjelölteket kettesével osztották be a legénységi szobákba. Fenyvesi Mihály és én egy szobába kerültünk. Összesen 23-an voltunk itt. Emeletes vaságyakon lettünk elhelyezve úgy, hogy két-két emeletes ágy egymás mellé volt tolva. A négyes csoportok a szoba két oldalán álltak, és az ágyak között egyszerre csak egy ember fért el. A szoba parancsnoka Gyenes Bálint szakaszvezető volt, aki külön ágyon feküdt. A helyettes Dudás László őrvezető és két öreghonvéd (másodéves) lakott még velünk. Ők hárman vadul bántak velünk, újoncokkal.

A hadapród szakaszvezetők szobájában, a körletben.
A képen láthatók: Ferencsin Imre, Fenyvesi Mihály, Muszik János, Barabás Sándor hadapród szakaszvezetők és Pindur Mihály tizedes, a század napos ügyeletese.

Megérkezésünk után megkaptuk ruházatunkat és a felszereléseinket. A raktárosok, maga a szolgálatvezető törzsőrmester Kocsis János és a helyettese Kovács József szakaszvezető voltak. Nagy kedvteléssel dobálták ki a raktár ajtaján keresztül a sorakozó újoncoknak a köpenyt, bakancsot, zubbonyt, nadrágot, inget, gatyát, kapcát, szíjazatokat, lábszártekercset, sapkát, pokrócot, lepedőt, szuronyt. A méreteket magunk között kellett összecserélni. A zubbonyok egy része még régifajta állógalléros volt. Nekem két ballábas bakancs jutott, de nem cserélték ki. Ez csak akkor történt meg, amikor Bodnár Zoltán főhadnagy behivatta a karpaszományosokat elbeszélgetésre, hogy megismerkedjen velünk. Meglátta rajtunk a nem megfelelő, foltozott, különböző fajtájú egyenruhákat, dühbe gurult, hivatta a főtörzsöt, és azonnal a kicseréltette a ruhákat, és az én bakancsomat is. Bodnár főhadnagy nekem gyerekkori ismerősöm, sajóvelezdi fiú volt. A ruhacsere után jött a szalmazsák tömése. A laktanya hátsó udvarán levő szalmakazalból próbáltuk vidám megjegyzések közben, az előírásnak megfelelően, téglalap alakúra tömni a zsákot. Fejünkre téve vittük fel a kész zsákokat a szobánkba, ahol rögtön meg kellett ágyazni a nappali szabályoknak megfelelően. A pokrócokat és a lepedőket egyforma nagyságúra kellett hajtogatni, és éleiket, sarkaikat össze kellett illeszteni egybevágóvá. Elhelyezésünk a Rudolf laktanyában a jobb oldali épület második emeletén volt.

A távbeszélő század parancsnoka Külkey Dénes főhadnagy, helyettese Bodnár Zoltán főhadnagy volt. Kiképzésünkért felelősök voltak még, Bodor Iván hadnagy, Harangi József és Orosz János hadapród őrmesterek, és még mások, hivatásos őrmesterek, tovább szolgáló szakaszvezetők, tizedesek, őrvezetők.

A század élete meghatározott beosztás szerint zajlott. Reggel hatkor ébresztő, csuklózás, mosdás, szobarend, reggeli, kihallgatás, szobavizit, délelőtti foglalkozás, ebéd, délutáni foglalkozás, parancskihirdetés, vacsora, este kilenckor takarodó. A vacsora utáni idővel elvileg szabadon rendelkezhettünk, Dudás őrvezető, valamint Váradi és Ertl öreg honvédek találtak számunkra elfoglaltságot, és ott toltak ki velünk, ahol akartak.

A kiképzés egyik "kedves" pillanata.

Pihenő a gyakorlótéren. Előtérben Muszik János és Ferencsin Imre karpaszományos tizedesek zöld zsávoly gyakorlóruhában.
 A szakaszparancsnok Harangi József hadapród őrmester is látható.

 Első időkben alaki kiképzés folyt, de már kezdtünk ismerkedni a távbeszélős eszközökkel is. Több állandó kiképzési helyünk volt a laktanyán kívül. Az egyik a "Puskaporos" domboldala tele gyümölcsfákkal, ahol az esős őszi időben Kocsis főtörzsőrmester kiélhette hatalmát felettünk. Így például a domboldalnak felfelé bukfenceztetett ezer méter távbeszélő vezetékkel és a gombolyítóval a hátunkon. Persze nyakig sárosak lettünk. A laktanyába való visszaérkezésünk után negyedórával tiszta ruhában kellett jelentkezni. A Puskaporosra sokat jártunk. Ez a mai miskolciaknak ismert terület, a Szentpéter kapui kórházzal szembeni domboldal, ahol ma többemeletes házak állnak. Másik kiképzési terület a "Fecskeszög" volt. Ez egy hepe-hupás terület, a mai Zsarnai piac, a repülőtér és a Sajó által határolt rész. Érdekessége ennek, hogy a mai piac mellett lefelé haladó út sarkán álló korcsma már akkor is megvolt, csak akkor egyedül állt és a környékére még nem épültek házak. Alaki kiképzésre gyakran mentünk a "zsolcai" rétre. Az akkor Zsolcáig beépítetlen terület volt a Sajó hídtól. Eperfasor vezetett arra. Ma a METRO és más létesítmények találhatók ott.Különösen az első hat hét volt érdekes. Lassan beleszoktunk mindenbe. Mivel az alaki kiképzésen már túl voltunk, tudtunk tisztelegni is, így a szobaparancsnok engedélyével, vacsora után, a szabadidőnkben, a városba is ki lehetett menni. Én rendszerint igénybe is vettem ezt a lehetőséget, és ilyenkor a cukrászdából mindenkinek hoztam valamit.

Mint már említettem esős őszi idő volt. A fűtéshez minden szoba kapott egy kevés gyújtóst és egy vödör szenet. Ez természetesen kevés volt ahhoz, hogy meleg legyen. Az "öreg honvédek" elárulták, honnan lehet szénhez jutni. Csupán a Gömöri pályaudvaron álló szenes szerelvényekhez kellett elmenni (lopni). Önként vállalkozók mehettek, mert rizikós volt, ha a vasutasok valakit elkaptak. Elvileg a laktanya őrsége is elkaphatta volna a kiszökő katonákat, de ők is hasonlóan fűtöttek, és ezért ilyenkor más irányba vették a járőrözést. A tüzet 21 órakor ki kellett oltani, a parazsat kiszedni, és a kályha ajtaját nyitva kellett hagyni.

Este 21 órakor volt a takarodó és reggel 6-kor az ébresztő. Ekkor mindent nagyon gyorsan kellett elvégeznünk. Félmeztelenül ágyaztunk be, s máris menni kellett a csuklózásra, vagyis a reggeli tornára, ami 5-10 percig tartott. Utána a mosdóban félmeztelenül hideg vízben mosakodtunk. A mosdó vályúszerű volt. 8-10 csapból lehetett vizet nyerni. A laktanyának egy közös zuhanyozója volt, melyet az egység beosztásakor lehetett igénybe venni, és itt langyos víz folyt. A reggeli mosakodás után a mosdót és a WC-t az arra kijelöltnek ki kellett takarítania. A takarító általában büntetésként kapta ezt a feladatot. Egy alkalommal engem is beosztott Kovács szakaszvezető, mert állandóan ellenszenvesen viselkedtünk egymással szemben. A tisztálkodás után nem sok időnk maradt, mert máris a reggeliért kellett mennünk Az ételt csajkába kaptuk, ami egy téglalap alakú alumínium edény volt. Érdemes megjegyeznem, hogy vagy két hónapig az úgynevezett zupát kaptuk, ami vagy rántott, vagy köménymagos leves volt. Semmi nem volt benn, csak egy szelet kenyeret kaptunk hozzá. Ez a későbbiekben úgy változott, hogy feketekávé lett a leves helyett. Jó ízű volt! Ha a konyhán sokáig kellett várni, míg ránk került a sor, akkor rendszerint nem volt idő az elfogyasztására csak felmenet közben tudtuk meginni. A csajkát hidegvízben kellett elmosogatni ebéd és vacsora után is. Még az utolsó kortyot le se nyeltük már rohanni kellett a szobába a szobarend, a szerelvény és a ruházat vizsgálatára. A szobaparancsnok mindenkit átvizsgált. Megnézte az ágyát a katonának, és esetenként még a ládáját is kinyitotta, és ellenőrizte, hogy a szíjak megfelelő sorrendben vannak-e berakva. Ha valami nem volt rendben, akkor fenyített, ami lehetett kimenő, eltávozás megvonása, szoba vagy WC takarítása stb. A bakancsnak ragyognia kellett. Erre szolgált a suviksz, amely egy fekete kenőcs volt faháncsból készült dobozban, és a kantinban lehetett beszerezni. Használatakor a dobozba be kellett köpni, és így lehetett felvinni a bakancsra, csizmára. A szombat és a vasárnap kivételével általában hét órakor volt a kihallgatás. A kihallgatáson kérelem, jelentés vagy rendelés alapján lehetett részt venni. A kérelem esetén, szabadságot vagy eltávozást lehetett kérni. Rendeléskor bármelyik felettes berendelhette a katonát, ha "rossz fát tett a tűzre", és a kihallgatást végző döntött a kérdésben. A kihallgatás végeztével kezdődött a szobaszemle. Itt a szobaparancsnok vizsgázott, hogy megfelelően nézett-e meg mindent. A szemlét a kihallgatást végző vagy a napos tiszt végezte. Mielőtt valaki kihallgatásra került volna, azt előzőleg a szobaparancsnok, a napos, a szolgálatvezető is köteles volt ellenőrizni, nehogy a kihallgatást vezető találjon hibát. A szobavizit után mindenki a szobájában várta a további parancsot. A délelőtti foglalkozás 8 órakor kezdődött és 11 óra 45 percig tartott. A külső foglalkozásról elvileg legkésőbb 12-re be kellett érkezni a laktanyába. Az ebéd vételezése az alakulatok időbeosztása alapján történt, melyet esetenként változtattak, hogy az alakulatok ne mindig egy időben menjenek. A délutáni foglalkozás 14-16 óra között zajlott, és csak igen ritkán tartották a laktanyán kívüli területen. A délutáni foglalkozás után volt egy kevés lélegzetvételnyi időnk, majd az úgynevezett parancs-kihirdetési foglalkozás következett, az időjárástól függően, a laktanya udvarán. Ez tisztelgést, jobbra-balra nézz, puskával való műveleteket, menetelést stb. jelentett. A lényeg ebben az volt, hogy ennek úgy kellett egyszerre történnie, mintha dróton rángatták volna a katonákat. Itt volt a legnagyobb lehetőség a katonákkal való kitolásra. A vezénylő rendszerint talált kifogást, és rögtön büntetett. A büntetés lehetett előre-hátra bukfenc, körbe futás stb. Ezt a foglalkozást valamelyik tiszthelyettes vagy tisztes vezette, de a többieknek is ott kellett lenniük. Ha átadta a vezénylés jogát másnak, az bizonyítani akarta, hogy milyen kemény katona. A foglalkozás után felvonultunk a körletünkbe, de úgy, hogy útközben le kellett porolnunk magunkat, mert rögtön kezdődött a parancskihirdetés. Ez minden nap, szombat és vasárnap kivételével, 17 órakor történt. Ekkor aktuális dolgokat közöltek a katonákkal. Rövid ideig tartott. Utána kevés szusszanásnyi időnk volt a vacsoráig. Vacsora után szabadidő, szabad foglalkozási lehetőség, esetleg kimenő volt, ha esetleg valaki nem "kötötte" le a szegény katona idejét. A kimenőt általában a szobaparancsnok engedélyezte, de távollétében a helyettese, a napos, napos tiszt is megtehette ezt. A kimenőről legkésőbb a takarodó lefújásának végéig át kellett lépni a laktanya kapuját. A kürtös rendszerint a kapu előtt állva fújta a takarodót jó hosszan, hogy mindenki időben beérhessen. Természetesen az eltávozás vagy a szabadság nem volt a takarodóhoz kötve. Ezt rendszerint időponthoz kötötték, például éjfélre vagy reggel 6-ra kellett visszaérni. Mindkét esetben a katonának magánál kellett tartania a szabadságolási levelet vagy az eltávozási cédulát. Nagyjából az eddigiekben leírtak szerint telt el egy napja a katonának. A magyar hadseregen belül a híradást az arra szakosodott egységek, a híradósok és a csapattávbeszélők látták el. A híradósok a magasabb egységek, a hadosztálytól felfelé, míg a csapattávbeszélők az alacsonyabb egységek híradását látták el, természetesen a különböző fegyvernemeknek megfelelően. A híradás biztosítása vezetékes híreszközökkel és rádiókkal történt. Az eszköz milyenségét, fajtáját, az határozta meg, hogy milyen távolságra kellett hatnia. A híradós alakulatoknál már kábelek is szerepeltek a vezetékes eszközök között, nagy befogadóképességű telefonközpontokkal. A rádiók nagy távolságokat hidaltak át, és voltak gépkocsiba szereltek is. Az áramellátásuk másként oldották meg. A nem gépkocsiba szerelt, de nagyobb távolság áthidalására szolgált olyan áramforrás, melynek a generátorát lábbal kellett hajtani (mintha biciklizett volna). A hegyi alakulatoknál, pl. a Kárpátokban, ahol a nagy szakadékokat nem lehetett vezetékkel átépíteni, már alkalmazták a fénytávbeszélő készüléket. Itt két készüléket kellett egymással szembe állítani (tehát egymást látni kellett), rá kellett beszélni a készülékre, az fény formájában modulálta a hangot. A másik készülék vette a fényt, és azt hanggá alakította. Ennek nagy hátránya volt, hogy a rálátást biztosítani kellett, előrefelé az ellenség felé nem lehetett alkalmazni.

A csapattávbeszélőknél a vezetékes híradást a rendszeresített alumíniumból készült és vízmentesen szigetelt, ezer méteres, dobokon levő vezetékek tízes vagy húszas befogadó telefonközpontok és a tábori telefonkészülékek biztosították. Ha a befogadó központ kapacitása nem volt elegendő, akkor mellé lehetett telepíteni egy másikat, ez csupán technikai kérdés volt. A rádiók kisebb teljesítménnyel bírtak, hisz rövidebb távolságon kellett használni. A legkisebb teljesítményű rádiót R/1 rádiónak nevezték. Egy ember vitte a hátán és a hatótávolsághoz képest méretei aránytalanul nagyok voltak. Sík vidéken még csak működött valahogy, de hegyes területen, erdőkben már nem volt megbízható. Kis keretantennával működött és azt irányítani kellett. A szakaszparancsnok híradását volt hivatva ellátni. Az R/2 rádió a századparancsnokok híreszköze volt. Ezt is egy ember vitte a hátán, ez is keretantennával és teleppel működött, a hatótávolsága már nagyobb volt. Jó készülék volt. Az R/3 rádió már komoly készülék volt. Itt a telepen kívül már generátorral is lehetett áramot fejleszteni. Keretantennával volt ellátva, de magasantennát is lehetett hozzá építeni. Ezt a készüléket két ember működtette úgy, hogy egyik a rádiót kezelte, a másik a generátort hajtotta kézzel. Mindkét készüléket háton vitték. Telepről működtetve külön is lehetett vinni, de általában egymás mellett karonfogva vitték, hogy a megállás pillanatában máris generátorról lehessen működtetni. A rádió a zászlóaljparancsnok híradását biztosította. Nagyon jó készülék volt. Távíró üzemmódon is lehetett használni, ez előnyt jelentett. A zászlóaljparancsnok közelébe telepítették, általában biztonságos helyen. Működésközben a generátor hajtásánál figyelni kellett arra, hogy a rádió működéséhez megfelelő áram termelődjék, melyet a generátor tetején egy négyágú csillag jelezte a megfelelő kézi hajtást. A távíró üzemmód megduplázta a hatótávolságot. Ezt szakszerűen morzézásra is kiképzett távírász kezelhette. A híradó eszközök az ezred központjában voltak összpontosítva és ezért volt a kiképzés is központosítva. A kiképzés során a katonának meg kellett ismerniük a vezetéképítés formáit, eszközeit és azok kezelését. Akik rádióval lettek kiképezve, azoknak a rádiók telepítését, működését, karbantartását kellett megismerniük, megtanulniuk. Akik a morzézást is megtanulták, azok lettek a rádió kezelői, távírászai. Ezeknek meg kellett tanulni a rejtjelezést, annak leadását, és vételét. A morzézás tanulása megfelelő eszközökkel (adó, vevő) felszerelt tanteremben zajlott. Magam is sok társamat tanítottam a gyors, pontos morzézásra.Teltek, múltak a napok, eljött a karácsony és az újév ünnepe. Az állomány tagjait két részben engedték szabadságra. Egyik részük a karácsonyt a másik részük az újévet kapta meg.

Mi karpaszományos honvédek megkaptuk az első csont csillagot. Előléptünk karpaszományos őrvezetővé.

Újév után (1942, január) számunkra új élet kezdődött. Bevonultunk a tiszti iskolára. Az ezred állományában levő összes karpaszományos őrvezetőt összevonták az ezred székhelyén, Miskolcon a Rudolf laktanyában, a mi épületünk földszintjén, a nehézfegyverszázad körletében kialakított részben. Csak egy hétig voltunk hatan, mert közben a hadosztály gyalogezredeinek karpaszományos távbeszélős őrvezetőinek a kiképzését Miskolcra vonták össze. Így az egri 14., a losonci 23. ezredtől 6-6 fő jött Miskolcra, ezért 18-an lettünk. Elhelyezésünk a mi távbeszélős századunk körletében egy legénységi szoba lett. A szoba egyik oldalán az emeletes vaságyakat helyezték el, a szoba másik része tanteremként és étkezőként szolgált. Kiképzésünk elsősorban szakmai volt, de továbbra is a tiszti iskolához tartozunk, ahová naponta a parancskihirdetésre és hetente egy teljes napra le kellett mennünk. Az iskola parancsnoka Köteles Jenő hadnagy volt. A távbeszélős szakmai részt Külkey Dénes főhadnagy vezette. A kiképzést két hadapródőrmester és egy tizedes segítette. Az egyik hadapród a vezetékes, a másik a rádiós kiképzőnk volt. Szobánkban a rendet magunknak kellett megtartani, takarítani, mosogatni. Tányérokból étkeztünk és az ételt a konyháról nagy edényben mindig, a közülünk levő napos hozta fel. Külkey főhadnagy a szakmai dolgokon kívül sok egyébbel is foglalkozott, mivel vezérkari vizsgára készült. Többek között az autóvezetéssel az autó szerkezetének a megismertetésével. A tiszti iskola egyik tantárgya a becsületbeli ügyek, melynek keretén belül meg kellett ismernünk és tanulnunk a Becsületbeli Kódexet. Ennek egy részét képezte a kardvívás, melyhez külön be kellett öltözni vívó ruhába, és neves kardvívó oktatott minket. A pisztoly kezelését is oktatták és bemutatták a vele való bánásmódot. Egy másik érdekesség volt, hogy a magyar hadseregben a távbeszélős tisztek lovasított tisztek voltak, így nekünk is meg kellett tanulni, lovagolni, ezért mindannyian csizmát kaptunk. A lovardát a Szeles utca és a Huszár utca sarkán lehetett megtalálni. Ma egy épület áll a helyén. A lovardában két méter magasságban körös-körül falpalánk védte a lovasokat, nehogy a falnak zuhanjanak, ha leesnének a lóról. Jó játék volt, mert voltak huncut lovak is (betanítva), melyek igyekeztek a lovasukat levetni, vagy a palánkhoz nyomni. A lovakat sorsoltuk, ügyelve arra, hogy a huncut lovakat senki se kerülhesse el, illetve, hogy arányosan kerüljenek sorra. Egy öreg huszártörzsőrmester oktatott. Nagyon jól összeszokott a társaságunk. Sokat heccelődtünk, vicceltünk, élményeket, "kalandokat" meséltünk egymásnak. Sokszor kirándultunk együtt. A Rudolf laktanyában szokás volt az, hogy a tiszti iskola ideje alatt szombatonként mindig az iskola hallgatói adták a Rudolf őrségét, és az egyik járőri útvonalat. Egyik alkalommal én voltam a járőrség parancsnoka. Az útvonal adott volt, és elindultunk. Az utcán nem kellett igazoltatni katonákat, mert nem láttunk egyet sem.Mint már említettem a kiképzésünk a távbeszélő század keretében folyt. Az egyik kiképzési napot szeretném elmondani, amikor a folyón való átépítést gyakoroltuk, melyet a század egyik hivatásos őrmestere vezetett. A gyakorlat Szirmabesenyőnél a Sajó átépítése volt. Az átépítési pontot Kovács őrmester, a volt szakaszvezető, úgy határozta meg, hogy olyan helyen kelljen partot érni, ahol magas a part, és nem lehet a ladikból egyszerűen csak kilépni. A folyón a víz nagy és sebes sodrású volt. Úgy kellett az egyik partról a másikra indítani, hogy a megadott ponton érjen célba a ladik. Arra is kellett vigyázni, hogy a vezeték ne lógjon be a vízbe, tehát feszesen kellett tartani. Ez a gyakorlat húsvét szombatján délelőtt zajlott, amikor már mindannyiunk zsebében ott lapult az eltávozási engedély, mely 12 órától volt érvényes. Igaz visszaérkeztünk délre a laktanyába, de az eszközöket még meg kellett tisztítani, karban kellett tartani. A gyakorlatvezető ki akart velünk tolni, ami sikerült! Mindannyian lekéstük a vonatunkat. Kovács őrmesternek mindig, az járt az eszében, hogyan tolhat ki a karpaszományosokkal, mivel ő nem volt az, és ez fájt neki. Egyébként Deák ezredes, a hadosztály katolikus esperese volt a keresztapja, és ezért engedett meg sok mindent magának.

A tartalékos tiszti iskola végzősei

Mindenki visszatért alakulatához Egerbe, Losoncra, mi Miskolcon maradtunk. Mindenki előlépett karpaszományos tizedessé, és két hét szabadságot kaptunk. Mikor visszajöttem, parancsot kaptam, hogy szemrevételezzek egy helyiséget, ahová embereket lehet ideiglenesen elhelyezni. Ez a vasutas klubhelyiség volt a Martin-telep felé vezető első hídnál balra lent a töltésnél. Mozgósítás volt és ez lett az ezred távbeszélő szakaszának a mozgósítási körlete. Nekem kellett odavezetni a behívottakat. A behívottak között volt Galambos Béla tartalékos zászlós, s mikor közénk érkezett, hozzánk képest öregnek néztük, pedig csak 30 éves volt.

A hiradóstiszti iskola hallgatói

1940. december 20-tól 1945. május 9-ig

Nézem a megsárgult fényképeket, hogy megsárgultak pedig még nem is olyan régiek. Nemrég készültek. Az első két kép hadapród őrmesteri ruhában. Ez csak olyan imitáció, hogy is néznék ki, mint katona. Ruszkay Pista barátom adta kölcsön Dubicsányban. Ott tanítottam, helyettesítettem. Még akkor fűtött a kíváncsiság, milyen érzés katonaruhában lenni, hogyan nézek ki. Lassan az is eljött, hogy be kellett vonulni. Akkor már nagyvisnyói református kántortanító voltam, onnan vonultam be Miskolcra, a Rudolf laktanyába a 13/I. zászlóalj. 1. századába 1940. december 21-én. 22-én kihallgatáson jelentettem a bevonulásomat, egyben szabadságot is kértem, mivel karácsony közeledett. Másnap ütött-kopott egyenruhában állítottam be Ecsegre a feleségemékhez, kinek akkor még csak udvaroltam, még menyasszonyom sem volt. Mondanom sem kell, hogy egy karóra húzott ijesztő gúnya sokkal jobban nézett ki mint én. Toprongyosak voltunk. Szegény volt az ország, szegény volt a hadserege is.

Három hónap alak) kiképzés után átkerültem a tartalékos tiszti iskolára. 1941 március 1-töl szeptember 30-ig tartott a tiszti iskola. Nehezen tudtam beilleszkedni a katonaéletbe A hat hónap alatt többször voltam laktanya-fogságos, mint szabad. Ez a büntetés abból állat, hogy nem mehettem ki a városba, vagy nem mehettem haza. Máig sem tudom, hogy miért. Valószínű nem tudtam elviselni, ha felettem valaki úgy uralkodott, hogy arra nem volt méltó. Ez az érzés végigkísért a tiszti iskolán. Emiatt baj is lett. Az egyik tiszt Hunfalvay László hadnagy szakaszparancsnokom egyenesen kijelentette, ha a lábamat térdig járom el, megmutatja, hogy nem lesz belőlem tartalékos tiszt (álmaim nem váltak valóra: tiszt lettem). EI is húzott a vizsgán, mégpedig harcászat című tantárgyból. Akkor ez egy kicsit bosszantott, mert éreztem, hogy igazságtalanul járt el velem. Az elméleti részt gyakorlat követte, hathetes gyakorlaton Rimaszombat mellett Kurincpusztán voltunk. Sátortáborban laktunk, minden délelőtt harcászati kiképzés volt. Más - más karpaszományos volt a kijelölt szakaszparancsnok a soron levő harci feladatra. Így szépen én is sorra kerültem, szakaszomnak én lettem a parancsnoka. Erdei harci feladatot kaptam, szakaszommal el kellett fogni, meg kellett semmisíteni az erdőn keresztül haladó zászlóaljtörzset. Szemben álló parancsnok Hunfalvay László hadnagy, kb. hatvan nyolcvan fővel. Nekem harminc emberem volt, rajtaütésszerűen hajtottuk végre a parancsot. Öt perc alatt lezajlott a csata, az ellenfél szóhoz sem tudott jutni. A legelemibb feladatot sem tudták végrehajtani. Hunfalvay fogságomba esett. Utána jött a kiértékelés, az iskola parancsnoka tartotta. Fenemód megdicsért. A többek kuncogtak, majd kérdezi: mit kuncognak a többiek, mit nevetnek. Az egyik feleli: Király a tiszti iskolán harcászatból megbukott. Erre ő: Királynak nem megbukni kellett volna, hanem az elsők között végezni. Ez nekem igen jó elégtételt jelentett.

Délután alapkiképzés, a foglalkozáson jelen volt Köteles Jenő hadnagy, szakaszparancsnok, aki az új hadseregben altábornagy rangig vitte. Sajnos a Rákosi terror őt is elvitte, állítólag kivégezték. A nagy sikernek valahogy nem tudtam kellőkképpen örülni. A foglalkozás szünetében odajött Köteles és kérdi: Miért vagyok olyan szomorú. Helyettem a többiek válaszolnak: Ha vége lesz az iskolának, ő a század helyett, ahova be kellett volna vonulni, hat napra szigorított zárkába kellett menni, vajon miért? Pünkösd másnapján, mint laktanyafogságos nem voltam bent a laktanyában. Ő is, mint a többiek hat nap szigorítottat kapott. Köteles: Azért sose búsuljon, a mai jó szerepléséért elengedem a büntetését.

Lassan vége is lett az iskolának. Erre az időre esett, hogy a németek Kassát bombázták. Amit sokáig nem tudtak eldönteni, vajon a németek vagy az oroszok voltak. Az iskola szétoszlott, ment mindenki a maga századához. A többiek hadapródőrmesterek lettek, én maradtam tizedesnek. Minden kárból lesz valakinek haszna, nekem hasznom lett. 1941. szeptember hónapban minden második nap őrségben jártam. Legtöbbet az Urak utcai laktanyakapu őrségét láttuk el. Ez azért érdekes, mert a laktanya tőszomszédja vitéz Simon Károly ezredes volt, családunknak régi jó ismerőse. A bábonyi esperesnek volt az apósa. A család ismerte a körülményeket nagyon jól. Egyszer megkérdezi: Mond fiam, miért vagy te még mindig őrvezető? Nem mertem megmondani az igazságot. Édesapámtól tudta meg. Azt mondta, hogy le kell tenni a pótvizsgát. Teltek múltak az idők. Ősszel a zászlóalj Rozsnyóra költözik, ott is őrséget adtam, főleg a hegyen lévő lőszerraktár volt a helyünk. Decemberben jött a parancs, hogy vonuljak be Miskolcra a Meghagyási Bizottságba, ennek vitéz Simon ezredes úr volt a parancsnoka. Azoknak a katonaköteles személyeknek a lapját állítottuk ki, akiknek a Meghagyási Bizottság jóváhagyta a háborúba való be nem vonulását. Ez a munka márciusig tartott, amikor vége lett vissza kellett menni Rozsnyóra. Eljött a pótvizsga ideje is, négyen voltunk. Terepasztalon kellett egy harcászati gyakorlatot végrehajtani. Nagyon jól sikerült, úgy éreztem, hogy ezekben a dolgokban igen jó érzékem van. Nagyon rövid idő alatt megkaptam a hadapród - őrmesteri rangot.

1942. tavaszán Rozsnyóra kerültem vissza a zászlóaljhoz. Nem sok időt töltöttem ott, újra Miskolcra kellett jönni a villanytelepi fürdő területén bevonult iparos gárdát képeztünk ki. A VII: hadtest tüzérosztályának emberei voltak. Gyalogsági kiképzést kaptak. A nyár elejét itt töltöttem. Ezután már nagyon komoly dolgok következtek.

L őgyakorlat 1940 őszén Miskolc mellett Görömbölytapolcán.
Aki éppen tölt a pohárba vitéz Bárdfalvy Mihály hadnagy mellette ül Pap-Váry András százados a nehézfegyver század parancsnoka. Pap-Váry százados mögött áll Zokonyi Jenő hadnagy.

1939 októberében vonultunk be a 13. gyalogezred nehézfegyverszázadához( emlékezett vissza Dr. Réty János aki 1942-ben hadnagyi rendfokozatban a 13/I.zászlóalj kötelékében indult a frontra.) többek között Szmetana Gyurival együtt. Pap-Váry András százados volt a parancsnokunk. Karpaszományosok voltunk, így velünk valamelyest enyhébben bántak. A nehézfegyver század állt egy gépkocsizó géppuskás, egy aknavető és egy páncéltörő ágyús szakaszból. Én páncéltörő lettem Szmetana Gyurival, Vas Miklóssal, Fazekas Gyurkával, Horváth Józseffel. Jól végeztük a tartalékos tiszti iskolát. Később géppuskás lettem, de jelentkeztem szakszolgálatra, a Mária Teréziában laktanyában Pesten voltam tartalékos tiszti képzésen. Engem beosztottak a 13/I. zászlóaljhoz Rozsnyóra, 13/II. zászlóalj székhelye Miskolcon, 13/III. pedig Tornaalján volt. Elosztották a tiszteket. 41-ben zászlósként kerültem Rozsnyóra, miután hivatásos tanfolyamot végeztem.

Pihenő, étkezés, Kisgyőr 1941.

Észak-Erdélyben, Krisztián György és katonái

1939 ősze. Emigráns lengyel tisztek őrzése Holubbányán

A Magyarországra menekült lengyel tiszteket formailag internálták Hollubbányára. Őrzésüket a 13. gyalogezred 5. százada látta el Krisztián György parancsnoksága alatt. A feladat nem jelentett különösebb nehézséget. A magyar és a lengyel katonák között igen barátságos viszony alakult ki, melyet a képek is igazolnak.

Beszélgetés Moldoványi Gyula m.kir. főhadnaggyal
a 13. gyalogezred egykori tisztjével

'39-ben hívtak be, '34-ben voltam először Miskolcon. Oda hívtak be, önkéntes egy éves szolgálatra.  A Rudolf-laktanyába.  Azután '36-ban voltam egy hónapos fegyvergyakorlaton.

Akkor tetszett lenni szakaszvezető?

Hadapród-őrmester voltam. S azután '39-ben kaptam a behívót megint azzal, hogy amennyiben szándékomban áll, akkor, úgy hívták ezt, hogy TSzPSz, tehát továbbszolgáló, próbaszolgáló. Tehát én aláírtam akkor ott, és '39. június első napjaitól kezdve, azután egészen hadifogságomból való visszajövetelemig, a 13. gyalogezred állományában voltam.

S mi volt az utolsó rendfokozata Gyuszi bácsinak?

Főhadnagy.

Tehát végig főhadnagy tetszett lenni?

Tudomásul adták szóban, hogy soron kívül előléptetésre elő voltam terjesztve, dehát az már belesett a nyilas időszakba, úgyhogy...

Másik oldalról nem is törekedett annyira az előléptetésért...

Igen, arra nem került sor, de ugyanakkor kaptam a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, a Szinditetőn történt harcokért.  Az megjelent a Honvédségi közlönyben.

S a Don-kanyarért mit tetszett kapni?

Azért egy bronz signumot... Igen... igen...

Hadiszalagon...

Hadiszalagon, igen... A tisztikereszt is hadiékítménnyel és kardokkal...