Menni vagy meghalni „ Merre megyünk hadnagy úr ? „

A "boldog újév" azaz 1943. január 1-e emcsak a 13. gyalogezred, de az egész VII. hadtest számára mozgalmas volt. A 13-asoknál Kolibelkánál, illetve Markinál egy-egy század erejű ellenséges támadást kellett visszaverni. Legeza János vezérőrnagy hadtestparancsnok szerint az ellenség támadó előkészületeket hajtott végre, és ezért intézkedett vállalkozások folytatására. A hadtestparancsnok helyzetmegítélése helyesnek bizonyult, mert január 2-án egy ezrederejű tüzérségi és aknavető támogatással erősített ellenséges támadás bontakozott ki a 12. könnyű hadosztály közepén Scsucsjénál. Ez a támadás a 13-asokat nem érintette. A magyar alakulatok vesztesége csekély volt, ellenben az ellenséges csapatok körülbelül 300-400 főt veszítettek. Még ezen a napon került sor a felváltások, illetve a feltöltések végrehajtásával kapcsolatos intézkedések kibocsátására.

A felváltás, azaz az arcvonalból történő kivonás a 13. gyalogezredet egyáltalán nem érintette, ellenben az ikerezredből, a 43-asoktól a 43/I. zászlóalj felváltását megkezdték. A következő napon, azaz 3-án ismét vissza kellett verni a hadtest arcvonalán egy támadást. Időközben a miskolci VII. hadtesthez az ígért német megerősítés is megérkezett. Az élénk járőrtevékenység mindkét oldalról folytatódott. Emellett azonban a hadtestparancsnokság elrendelte, hogy a felváltott alakulatok minél előbb gyülekezzenek Pirogovótól keletre, mert az előzetes tervek szerint január 15-étől kezdődött volna vasúti szállításuk. Tekintettel arra, hogy a hadtest arcvonala előtt az ellenséges csapatok mozgása folyamatosan tartott a hadtestparancsnokság egyes alakulatoknak a hadosztályok közötti átcsoportosítását rendelte el, továbbá elrendelte a vállalkozások folytatását, a szívós ellenállást még körülzárás esetén is, meghozta a 75 mm-es páncéltörő ágyúknak a felállítási pontjait, illetve a hadtest villámcsoportjának igénybevételére vonatkozó döntést. Január 6-án Pokrovkánál, illetve Novi Grannál magyar részről vállalkozást hajtottak végre.

A jelentés szerint az orosz erőknek a vesztesége megközelítette a 100 főt, a magyar oldalon a veszteség 5 halott, 9 sebesült, 1 eltűnt. Még ezen a napon Lóskay ezredes a 19. könnyű hadosztály parancsnoka intézkedést adott ki riadóegységek felállításáról.

A riadóegységből egy szakaszt a 13. gyalogezred parancsnokságának rendelkezésére bocsátott azzal, hogy azt a 13./I. zászlóalj megerősítésére kell felhasználni. Ez a szakasz golyószórós rajokból állt, a 19. hírszázad, illetve a 19. lovasszázad állományából kerültek át a gyalogezredhez. Ezek az intézkedések is igazolják azt, hogy a hadtestparancsnokság jól mérte fel a helyzetet, számolt az ellenséges támadással, és intézkedett az egyes csapattestek megerősítéséről, ahogy tudott. A VII. hadtesthez megerősítésül beérkezett ugyan Hans Cramer vezérőrnagy parancsnoksága alatt egy német és magyar páncélos alakulatokkal megerősített hadtest, de ezek az alakulatok szerepe pont a későbbi kritikus napokban nem volt egyértelmű. Az ellenséges próbálkozások nem szűntek, de a magyar csapatok is hajtottak végre vállalkozásokat. A 13. gyalogezrednél ezekben a napokban a legjelentősebb - a hadtestparancsnokság által az összefoglalóban is megemlített - vállalkozás január 12-én történt. Gesztesi hadnagy parancsnoksága alatt két rohamszakasz átkelt a Donon Osszinovkánál, betört az ellenség állásaiba, felrobbantottak tizenhat földerődöt, a jelentés szerint megsemmisítettek ötvenöt ellenséges katonát, zsákmányoltak két nehézpuskát, három golyószórót, öt géppisztolyt, több puskát. A vállalkozás sikerét erősítette, hogy a rohamszakasz vesztesége mindössze két sebesült volt. A hadtestparancsnokság a 13-asok arcvonalánál Kolibelkánál ellenséges támadással számolt. Január 14-e sorsdöntő nap. A 13. gyalogezred parancsnoka délelőtt 11 óra 20 perckor az ezredtartalékot reteszállásba rendelte. Ekkor már az egész hadtest arcvonalán szinte válságos volt a helyzet. Már a kora reggeli órákban megszakadt az összeköttetés a hadtestparancsnokság és a hadosztályok között, a Cramer-hadtest alkalmazása bizonytalan volt. A 13. gyalogezred arcvonalán erős harckocsi támadást jelentettek.

Martin Ferenc képei.

Sajnos ezt kissé elbagatellizálták, mert a 19. könnyű hadosztály parancsnoka jelentette, hogy az ellenséges harckocsik a 13. gyalogezred hátában vannak, de a hadtestparancsnokság szerint ezek csak eltévedt harckocsik lehetnek, egységes és szervezett támadásuk nem lehetséges, tehát a parancs szerint a 13. gyalogezrednek ki kellett tartania. A hadtestparancsnokság a késő esti órákban közölte, hogy Kolibelkát az utolsó emberig tartani kell, a védőállást csak a hadseregparancsnok előzetes engedélyével lehetséges elhagyni, a parancs nélkül visszavonuló embereket a helyszínen fel kell koncolni. Itt most egy pillanatra érdemes két napot visszalépni az időben. Lóskay ezredeshadosztályparancsnok január 12-én intézkedést bocsátott ki a 7,5 cm páncéltörő ágyúk legénységének kiképzésére.

A tanfolyamot január 17-én kezdték volna Külkey Dénes főhadnagy felügyeletével.

A páncéltörő tanfolyam a 13-asok közül 33 embert érintett volna. Ez is mutatja hogy az orosz csapatok támadásával komolyan számoltak. Térjünk vissza a drámai napokhoz. Legeza vezérőrnagy január 14-én este elkészítette tájékoztatását a hadsereg parancsnokság részére. Ebből kiderül, hogy a 13. gyalogezred megsegítésére a 150. gépvontatású közepes tüzérosztályt Markiban készenlétbe állították. Ugyanakkor a 19. hadosztály parancsnokát is utasította, hogy az alárendelt csapattestek Jekatyerinovkát mindenképpen tartsák, mert a helység "biztos kézben tartása" létkérdés. Jugyinóból egy önálló, géppuskával megerősített puskás századot azonnal útnak indítottak még a délutáni órákban Jekatyerinovka felé a 13. gyalogezred rendelkezésére. Száraz vezérkari ezredes a következőket adta parancsba: "A legénységgel közölni, ezen múlik minden. Sokkal veszélytelenebb a helyzet, mintsem az elöllévő csapatok gondolnák." Mihez képest volt veszélytelenebb? Nézzük a száraz tényeket, melyeket Pap- Váry ezredes 16-án 1 órakor adatott le a hadtestparancsnokság felé. "53./1. százada leveles horhos É. csík eredeti állásába onnan Ny-ra Milch.W. és attól nyugatra útkeresztezés területén az 53./1. és 13. gy. e. részein, utána Koski-ig hézag a hézagban a sslobodai melegedő környékén a gyenge 51./1. század biztosít. Ssloboda ellenséges kézen. Koski üres. Koskitól D-re a dombvonulaton 43. síszd. hozzácsatlakozik Ny-ra a Zendy-csoport.

A 12./I. zlj. eléggé leharcolt. Az 54./II. nagyon megviselt. A 32./I.és a 23. síszd. megfelelő erőben. A 16./III. zlj. eredeti állásában. Egész csop. bal szárnya Petrovskaja felé vezető úttól nyugatra kb. 3 km-re. Szárnyon kívül semmi összeköttetés Volcsjéval. Számottevő tartalék Markiban nincs. Markitól délre összesen hat üteg Badits alezredes parancsnoksága alatt egész csoport felett Lóskay ezredes vette át a parancsnokságot. A 13. gyalogezred parancsnokság és a 43. gyalogezred parancsnokság harcállása Marki. A 48. gyalogezred parancsnokság Markiban harcos alakulattal nem rendelkezik. Az 51. gyalogezred parancsnokság harcálláspontja Jekatyerinovka. A hadosztállyal összeköttetés nincs." Az eseményekről Legeza vezérőrnagy a VII.hadtest parancsnoka összefoglalót készített a hadsereg parancsnokság felé. Ez a dokumentum igen szemléletesen mutatja be az 1943 január közepétől kezdődő eseményeket

Olchov-Logban a hadosztályparancsnok felvette az összeköttetést a 26. német hadosztály parancsnokságával. Mintegy 23 óra tájban beérkezett a 23. könnyű hadosztály parancsnoksága is, akik tájékoztatást kaptak az időközben kialakult helyzetről. Később kapott jelentések alapján a a kiadott parancstól eltérően, tekintettel a legénység kimerült voltára és arra, hogy a kondencovói élelmezési raktár ellátmányából részesülhessenek, Szügyi ezredes parancsára hosszabb pihenőt tartott, és csak január 18-án 2 órakor indult el. Ennek köszönhetően a 23. könnyű hadosztály egyes részei megelőzték a 19. könnyű hadosztályt. A hadosztály oszlopát három harckocsis támadás érte. Az egyik ezek közül Kondencovóban kelet felől, a másik Karpenkovótól keletre, a harmadik pedig Karpenkovótól nyugatra történt. Ez utóbbi támadásnál a harckocsik dél felől, Rosszos felől rohamoztak. Az oroszok ezekkel a támadásokkal teljes mértékben szétugrasztották a hadosztály csapatait és vonatát. Az amúgy is kevert kötelékek a hosszú nélkülözések után képtelenek voltak felvenni a harcot, legkevésbé harckocsik ellen. A csapat egy része fogságba került, ám néhányaknak sikerült megszökniük, és áttörve a terepen, elkerülve az utakat csatlakoztak az Olchov-Log felé menetelő oszlopokhoz. Az oszlopot a későbbiekben Alexejevkánál ismét támadás érte, és súlyos vereségeket szenvedtek. E kevert oszlop megállítására, pihentetésére, szétválasztására és átszervezésére nem volt lehetőség, így a legnagyobb rendetlenségben folytatták menetüket, részben a németek által is szétszaggatva Budenyig. Itt egyes csoportoktól elvették a fegyvereiket, hogy harcképes egységeket tudjanak felállítani, melyeket azután Novij-Oszkolba irányítottak. A hadosztályok szétválasztása csak az Oszkol vonalában kezdődött meg, ahol a hadosztályparancsnokság külön feladattal volt megbízva, csakúgy mint Belgorodban és Szumiban, ahol, végtére sikerült a VII. hadtest csapatait külön választva a hadosztályokat is különválasztani. Gyülekeztették a 19. könnyű hadosztály csapatait is, és átvették felettük a parancsnokságot.

vitéz Szügyi Ezredes úrnak

Jelentem, hogy a 19. Könnyű hadosztályhoz tartozó emberekből az alábbi kimutatás szerint gyűjtöttem össze honvédeket

 


Merre megyünk hadnagy úr ?

Kilőtt ellenséges harckocsi.(Réty foto.)

Harcolva visszavonulni. (Réty foto.)

A 13.gyalogezred harcai, sorsa az egyes harcjelentésekből jól rekonstruálható.  Az 1943. január 14-én megindított támadás során a parancsnokok zöme elesett, az ezredparancsnok pedig segédtisztjével és egész szűkebb törzsével eltűnt, s feljegyzései is megsemmisültek. Ugyancsak eltűnt a II. segédtisztje is, a III. zászlóalj segédtisztje pedig sebesülten került kórházba. A századparancsnokok közül az I. zászlóaljtól egy hadnagy, a II. zászlóaljtól egy tartalékos zászlós állt rendelkezésre, ugyanakkor a III. zászlóaljtól egyetlen parancsnok sem volt jelen. A 13.gyalogezred harcairól, megsemmisüléséről Gáll alezredes a 13/I.zászlóalj parancsnoka emlékezetből  állította össze tudósítását (az általa korábban a harcok alatt írt feljegyzéseknek ugyancsak nyoma veszett), ennek köszönhetően  egyes események kimaradtak, vagy bizonyos időpontok nem teljesen helytállóak, mert a harcok folyamán Gáll alezredesnek az egész ezredre vonatkozó teljes áttekintése nem lehetett. 1943 január 14-én a gyalogezred Jekatyerinovka, Kolibelka, Volcsje, Marki községekben helyezkedett el. Tőlük északra a 12.könnyű hadosztály volt védelmi állásban. Az oroszok először a 12. könnyű hadosztály védőkörlete ellen indították meg támadásukat, majd reggel nyolc óra után rendkívül erős tüzérségi és aknavető tűz alá vették a 13./III. zászlóalj állásait is. 9 órakor az ezredparancsnok, miután értesült, hogy az oroszok a 13. gyalogezred védőállásait támadják, az ezred balszárnyáról hátrahúzódó reteszállásba rendelte a 13./II. zászlóaljat. A reteszállás megszállása azonban csak a zászlóalj egyes részeinek sikerült, mert hátravonulás közben harckocsival megerősített ellenséges egységek támadtak rájuk. Ezt követően az oroszok minden tartalékukkal együtt Novij Gran Hresztiki irányában törtek előre. 11 órakor az ezredparancsnok tájékoztatta a zászlóaljparancsnokokat, hogy egy harckocsikkal és páncélos vadászokkal megerősített egység készül erőteljes ellentámadásra Novij Gran Hresztiki irányából. Mindeközben a 13./II. zászlóalj hiábavalóan próbálkozott több támadással is birtokba venni a számára kijelölt reteszállást, csak saját veszteségeit növelte. Az este beálltára azonban sikerült valamiképpen rendezni a II. zászlóalj megmaradt részeit, és az egység megszállta a Rácz-tanyát, balszárnyával pedig Ilinka nyugati részére támaszkodott. 18 óra 15 perckor a 13. síszázad a II. zászlóalj bal szárnyára támaszkodva az Ilinka és Jekatyerinovka közötti területet biztosította. 19 óra 30 perckor négy orosz harckocsi ismételt támadást intézett, de a sötét éjszakában sikerült elmenekülnie a fenyegetett III. zászlóalj parancsnokságának, akik Ilinkán keresztülmenve a 8. század parancsnokságára települtek át. 22 órakor a III. zászlóalj parancsnoka zászlóaljának bal szárnyát visszavonta, és megszállta vele a II. zászlóalj jobb szárnya valamint az I. zászlóalj bal szárny közötti területetet. Egy óra múltán öt orosz harckocsi áttört a 175, 2 magaslatnál a kolibelkai út mentén,ahol a III.  zászlóalj védővonala helyezkedett el, és csaknem Kolibelkáig törtek előre  de röviddel éjfél előtt  E támadás egyáltalán nem bolygatta meg az I. zászlóalj védőkörletét, az ellenség visszavonulta után pedig ugyancsak elfoglalták korábbi helyüket a III. zászlóalj katonái is a 175, 2 magaslat környékén.

      
Akik átjutottak.

A nap eseményeiről a következő összefoglaló készült a hadosztálynál

1943. január 16-án Babos főhadnagy szárnyát 1 óra körül hajnalban ellenséges támadás érte, de Babos visszaverte az oroszokat. Reggel 6 órakor a Bodnár főhadnagy által kiküldött felderítőjárőr jelentette, hogy hogy Koszkiban három zászlóaljnyi oroszt észlelt, és rengeteg harckocsi is gyülekezik. Nem sokkal később három harckocsi kísérelt meg előretörést Marki irányába, de egyikük aknára futott, és felrobbant, mire a másik kettő visszafordult. 10 órakor újabb próbálkozás történt az ellenség részéról. Ezúttal egy harckocsikkal megerősített zászlóalj támadt, de a próbálkozás szintén sikertelen maradt. A támadás elhárításában egy német páncélvadász szakasz is közreműködött. Az imént említett támadást az oroszok az úgynevezett “Sztalinorgonával” is támogatták, és ezeknek a harci eszközöknek köszönhetően szinte teljes mértékben kiégették a községet. Az orosz csapatok további zászlóaljakkal megerősítve újabb támadást intéztek Markira. E támadás elől a faluban lévő és a délelőtt folyamán eredményesen védekező német páncélvadászok Marki-Dél irányába kitértek. A magukra maradt magyar alegységek, illetve azok maradványai megkezdték visszavonulásukat Judino irányába. Ez volt az egyetlen lehetséges lépés, hiszen a magyarok semmiféle páncélelhárító eszközzel nem rendelkeztek, az orosz támadást pedig harckocsik kisérték. Az ezred parancsnokság szándéka az volt, hogy a visszavonulást Marki-dél peremvonalnál megállítják és védőállást foglalnak el A peremvonalon körülbelül egy zászlóalj erejű gyalogság gyülekezett amelyik Koski és a Don között vonult vissza. Azt senki sem tudta akkor megállapítani, hogy ezek kik lehettek. Szügyi ezredes parancsot adott Gáll alezredesnek, hogy egy szakasz erővel fedezze a visszavonulást, és ezzel tegye lehetővé a peremvonalon a védelemre való berendezkedést. Eközben azonban Markira ismét orosz harckocsik törtek, melyek mögött jelentős számú gyalogság haladt. A harckocsik megjelenése pánikszerű hangulatot váltott ki a visszavonulókból, a visszavonulás azonban úgy ahogy sikerült, mert az utóvédül kirendelt szakasz az oroszok előrevonulását jelentősen lelassította. A peremvonalon Szügyi ezredes a visszavonulókat sajnos nem tudta feltartani, az utóvédül hátrahagyott csapatrészt pedig az ellenség bekerítette, így a szakasz visszavonulása szinte reménytelenné vált. Drámai események következtek. A peremvonal mögé visszavonult német páncélvadászok észlelték az utóvéd csapatrész szorult helyzetét, ezért ismét előrevonultak Marki délre. És a szakaszból néhány katonát, köztük Gáll alezredest is a harckocsikra felvéve az oroszok gyűrűjéből kimentették.

Visszavonulás.. A szerencsések akik a páncélosra felkapaszkodhattak.
(Réty János fotója.)




A „felmentő páncélosok” (Réty foto.)

Sajnos nem mindenki tudott megmenekülni. Azok a 13-asbeli katonák, akiknek nem sikerült a harckocsikra felkapaszkodnia, Veri Marki irányába próbáltak menekülni, sorsukról azonban senki sem tudott a továbbiakban biztosat. A magyar csapatok visszavonulása megállíthatatlanul folytatódott. Az ellenséges gyűrűből kimenekült Gáll alezredes és a vele lévő katonák Drushanyijban gyülekeztek. Ide körülbelül egy század erejű gyalogság verődött össze. Gáll alezredes embereivel elindult Jugyinó felé, mert úgy tudta, hogy a 13. gyalogezred ott gyülekezik. Jugyinó felé találkozott össze az ezredsegédtiszttel, akitől végre biztos tájékoztatást kaphatott, és főleg utasítást arra, hogy Jugyinóban gyülekeztesse a visszavonulókat, és kötelékeiket rendezze. Jugyinóban találta már Medlits Rezső alezredest, és együttesen mintegy 600 főt sikerült összegyűjteniük. E drámai nap éjszakája a kötelékrendezéssel telt el. Másnap. azaz január 17-én a helyzet áttekintése és a gyalogezred további rendezése érdekében a 19. hadosztályparancsnok kiadta utasításait. Így véglegessé vált, hogy a 13. gyalogezred gyülekeztetett katonái Gáll alezredes parancsnoksága alatt átvonulnak Drushanyijba. Mielőtt azonban a parancs végrehajtását megkezdhették volna, Gáll alezredes feladata akként módosult, hogy szállja meg Jugyinó község északi részét, fedezze az 53./I. zászlóalj visszavonulását, majd ő maga a 13-asokkal vonuljon Kondenzovó irányába. A védelemben lévő 13. gyalogezred katonái 11 óra körül észlelték, hogy tizennégy ellenséges harckocsi tart védőállásaik felé. Figyelemmel arra, hogy a védőknek semmiféle páncélelhárító fegyverük nem volt, a harckocsik megjelenése óriási pánikot idézett elő, a kötelékek lényegében ebben a pillanatban véglegesen felbomlottak, és azokat a későbbiek során már egyáltalán nem tudták rendezni. A veszteség tragikus méreteket öltött. A Jugyinónál harcban állók közül mindössze négy tiszt tért vissza, a legénységnek pedig a 75%-a odaveszett. Kondenzovóba Gáll alezredes két tisztjével és néhány legénységbeli emberével érkezett be a későesti órákban. A csapatokat, a köteléket sajnos nem sikerült rendezni, össze is keveredtek, 19., illetve 23. hadosztálybeliek, és ez a tömeg január 18-án hajnalban pánikszerű visszaözönlésbe kezdett. Itt már a hideg, a fegyvertelenség, az éhség teljesen kifordította a katonákat emberi mivoltukból. olyannyira, hogy Sumankavónál kétezer halálra rémült, fegyverét eldobált magyar katona megadta magát körülbelül negyven orosznak. Ezt a megdöbbentő eseményt Gáll alezredes és két tiszttársa észlelte. Gáll alezredes nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot a következő percekben. Két tisztjével és a maradék húsz emberével megtámadták azt az negyven fős orosz csoportot, melynek magyar katonák megadták magukat. Az akció teljes sikert hozott, az ellenséges katonákat megsemmisítették. Gáll alezredes a kiszabadított katonáknak parancsot adott fegyvereik összeszedésére, és megkezdte a sorok rendezését. Ekkor azonban ismét feltűnt három harckocsi, amelynek megjelenése olyan tömegőrületet váltott ki, hogy a katonák ismét eldobálták fegyvereiket, és a pánikon, a fejvesztettségen már Gáll alezredes sem tudott úrrá lenni. Egyenlőtlen küzdelem kezdődött, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Az orosz harckocsikat követő gyalogság a fegyverét eldobott katonatömeget teljesen felmorzsolta, majd az ellen a huszonöt-harminc fő ellen fordult, akik a fegyvereiket megtartották, és Gáll alezredes parancsnoksága alatt megpróbáltak menekülni. Az orosz harckocsik géppuskái ezt a kis csapatot is szinte teljesen megsemmisítették. Csak Gáll alezredes és egy ismeretlen tizedes maradt sértetlen, valamint súlyosan sebesülten, de életben maradt Szodoray főhadnagy és Rédey főhadnagy. E négy bátor katona ekkor esett fogságba. A sebesülése miatt menekülésképtelen tiszteket az oroszok szánra rakták, és azonnal elvitték. Gáll alezredest egy összeterelt hadifogolytömegbe állították. Ez a kiváló katona ekkor ismét nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot. Nem törődött bele abba, hogy ő fogságba került, és azonnal szervezkedni kezdett a többi fogságba esett tiszt felé, hogy támadják meg a kísérő őröket, és  a fogságból törjenek ki. Erre azonban egy tiszt és egy ismeretlen tizedes kivételével senki sem volt hajlandó. Gáll alezredes szökése sikerült, két napig bújkáltak az erdőben, majd Tatarinónál egy német alakulathoz csatlakoztak, és január 22-én elérték Novi Oszkolt. Novi Oszkolban körülbelül kétszáz gyalogos katona tartózkodott a 13. gyalogezredből. Ezen állomány fölött Gáll alezredes a parancsnokságot átvette, és Legeza János vezérőrnagy, hadtestparancsnok uatsításának megfelelően fölkészült az Oszkol folyó mentén Kolubinó védelmére. A 13-asokhoz más csapattestektől is rendeltek alakulatrészeket, és így kiegészülve harmincöt tiszt és hatezer fő legénység Lóskay Ferenc ezredes parancsnoksága alá került. Január 22-től kezdve tehát nem beszélhetünk többé 13. gyalogezredről, mert ezen  gyalogezred, mint önálló csapattest lényegében megszűnt. Nem érdektelen azonban, hogy a 13-asok töredéke, egyesítve a többi töredék csapattesttel milyen sors elébe nézett.

A 13-asok január 28-án Porgomeznél a hajnali órák óta keményen visszaverték az orosz csapatok támadásait. Jeleskajanál ez egy másik alakulatrész szárnyán nem harcoltak olyan keményen. Az ellenállás megtört, és a pánikszerű visszaözönlést csak erélyes rendszabályokkal sikerült letörni, és az eredeti védőállásokat elfoglalni. A délelőtt folyamán a Pogromeznél védelemben lévőket megsemmisítették. A községet védő 13. gyalogezredbeli századnak csak néhány embere tudta magát Gáll alezredes parancsnoksága alatt az ellenséges harckocsik gyűrűjén áttörni. E néhány katona és Gáll alezredes elérte Proharovkát, majd Nedrigajlovot, ahol ismét a 19. könnyű hadosztályparancsnokság parancsnoksága alá lépett.

A visszavonulás drámai  napjai.(Réty fotó)

Visszavonulás…(Réty foto.)

Alexejevka 1943 január vége.(Réty fotók.)

Miként alakult a felváltott 43/I. zászlóalj további sorsa ? Pontosan nem rekonstruálhatóak az események, mert a zászlóalj naplója a Nyikolajevkai páncélos támadásnál elveszett. Bohus alezredes a zászlóalj parancsnoka utólag különböző feljegyzésekből tudta összeállítani harctudósítását. 1943 január 8.-án érkezett meg az arcvonalba a felváltó 12/I. zászlóalj. A rozsnyóiak teljes fegyverzetüket, valamint a téli felszerelésüket átadták, majd január 12.-én berakás céljából Nyikolájevkára irányították. Január 13.-án hajnali 5 órakor indultak el. Az éjszakát Trisztenkiben töltötték. A hadtestparancsnokság úgy rendelkezett velem – írta harctudósításában Bohus alezredes – hogy zászlóaljammal a hadtestparancsnokság közvetlen védelmét lássam el. Ennek értelmében január 15.-én megérkeztünk Karpenkovóba ahol Kovács Tibor vezérőrnagy parancsnoksága alá léptem. Január 16.-án a község külső védelmét láttam el, majd másnap Szász ezredes parancsa alapján a hadtestparancsnokság épületeit védtem, azzal hogy egy esetleges visszavonulás esetén azokat gyújtsam fel. Még ezen a napon a 12.könnyű hadosztály parancsnoka Lészay ezredes vette át a parancsnokságot a zászlóalj felett Tőle azt a parancsot kaptam, hogy első lépcsőben a 19. és a 23. könnyű hadosztály, második lépcsőben a 12. könnyű hadosztály gyülekezik. Hátramenet esetén a sorrend 12,19,23. Este azt jelentették, hogy a 19. és a 23. hadosztály részei már a községen vonulnak át. Megbeszéltem Lészay ezredessel, hogy eltérő parancs híjján a 19. és a 23. hadosztály felzárkózását követően én is indulok. Összekötetés hiányában öntevékenyen az éjszaka folyamán elrendeltem az indulást. Ebben megerősített Palotás százados aki azt mondta, hogy a harckocsiezred 18.-án este Nyikolajevka felé támad, azért hogy áttörjék magukat saját seregtestükhöz. Úgy terveztem, hogy a harckocsiezredhez felzárkózom és az áttörésben részt veszek. 17.-én este 21 órakor kezdte meg zászlóaljam a menetét, hajnalban Tatarinoban Legeza János hadtestparancsnoknál jelentkeztem. Legeza vezérőrnagy Ilinkára irányított. Ilinka felé repülő támadást kaptunk, emellett menetünket lassította az úton összetorlódott járműtömeg. Jelezték hogy az ellenség Nyikolajevka köré gyűrűt vont. Elhatároztam, hogy járműveinket fedezettel hátrahagyom és a jelen levő páncélos részekkel áttöröm magam a gyűrűn. Miután a saját páncélosok kaput nyitottak a kitörésünk sikerült, bár helyenként puskatüzet kaptunk, de ezeket a biztosító járőrök elnémították. A hátrahagyott járműveink is megindultak, de az ellenség ismételt támadása miatt tetemes veszteséget szenvedett. A két páncéltörő ágyúnk felvette a harcot, ennek során mindkettő megsemmisült. Vesztség két sebesült és nyolc eltünt. Január 19.-én hajnalban Ilinkán elszállásoltunk, majd még aznap Bugyonnyijba meneteltünk, itt körvédelemben vettünk részt Innen a 23. hadosztály parancsnoksága alatt Novi-Oszkolba meneteltünk, ismételten körvédelemben vettünk részt, maj Mihajlovka érintésével Belgorod és Szterleckoje irányába vonultunk.Ez időponttól lényegében harci cselekményben nem vettünk részt, hanem a 19. hadosztály parancsnokság rendelkezései szerint érkeztünk az újjászervezési területre.

(vitéz Gáll Sándor alezredes harctudósítása)

Harctudósítás

Az 1943.évi január hó 14-én meginditott orosz támadásról és az ezt követő visszavonulás alatti harcokról részletes,kimeritő "harctudósitás"-t szerkeszteni nem tudok és ezt a zászlóaljak se  tudják összeállitani, a parancsnokokban beállott óriási veszte- ségek miatt. Az eph. segédtisztjével és egész szükebb törzséveleltünt és összes feljegyzései megsemmisültek.Ugyancsak eltünt a II. és III. zlj. parancsnoka és a II.zlj. segédtisztje is, a III.zlj. segédtisztje pedig sebesülten kórházba került. A szd. pk-ok közül az I.zlj-tól egy hdgy., a II.zlj-tól egy tart.zls.  van jelen, a III.zlj-tél egy szd.pk. sincsen aeg. Igy a j elenlévc tisztek a zlj-ak "harctudósitásá"-nak megszerkesztésére képtelenek. Az akkori zlj .pk-ok közül csak magam vagyok az ezrednél,, igy ezen harctudósitás gerincét a saját visszaemlékezésem alap- ján állitottam össze,kiegészitve a meglévő tisztek és tiszthe- lyettesek jelentései alapján. A saját segédtisztem /:13./I.zlj.:/ is - sebesülten- hadifogságba került, vele együtt az elg. kezébe . kerülhetett az addigi harcokra vonatkozó feljegyzéseim is,ha  megsemmisíteni azt nem tudta. Igy előfordulhatott, hogy a harctudósitásból egyes események kimaradtak, mivel a harcok folya- mán az egész ezredről állandóan áttekintésem nem volt, valamint  az is előfordulhat hogy az egyes, időpontok nem teljesen helyt- állóak, mivel csak visszaemlékezés alapján lettek lerögzítve.

1943. január 14-én.

Az ezrednek a támadás elötti helyzetét az I.sz.vázlat  tünteti fel.Az ellenség a támadását a bal szomszéd 12.k.ho./könnyű hadosztály/ védőkörleté­re indította meg. 6 h10 I-től kb. 8 h 45 I-ig igen erős tü./tüzérségi/  és av./aknavető/ pergőtüzet zuditott a 12.k.ho. védőkörletére és igen  élénk tü. és av. tüz alá vette a 13./ lll.zl j . állásait is. 6 h 3o I, Az epk. az e.tart. 13./ II.zlj-at riadókészült­ségbe rendelte,a 13./ I.zlj-nál eddig tart.viszonyban levő 4.szd-ot is hátravonva, a Il.zlj .pk. harcálláspontj ára. 9 h-kor az epk. a 13./ II.zlj-at az e.b.szárnyárcl hátra­huzódó reteszállás megszállására rendelte, mivel már értesitést  kapott arról,hogy a b. szomzéd 18.gy.e. védőállásába az elg.betört.Az e. arcvonala elött-az elg. részéről-támadási  kisérlet nem történt. A 13. / II.zli . a reteszállást csak része ivel tudta megszáll- ni,mert a megszállás közben hk-al megerősített több zlj. erejü elg, támadása bontakozott ki ellene, amely a reteszállás mögötti / ; Rácz tny-tcl DK-re 800 m-re :/ horhosba visszaszorította. Egyes részei az elért reteszállásban megkapaszkodtak,  Az elg. 16 h-ig a Rácz tanyát nem érte el, minden tartalékával  Nowij .Gran Chrestiki felé tört előre. A bal szomszéd e.j.századának egy kis része még az eredeti állásában tartja . magát ,14 h-ig.11 h-kor az epk. a zlj. pk-okat tájékoztatja a 12.k.ho-ná1  előállott helyzetről és közli, hogy Now.Gran Chrestiki irányából egy hk-kal és pc.vadászokkal megerősitett erőteljes ellentád.fog hamarosan megindulni.13./ II.zl j . a nap folyamán több ízben megpróbálta a reteszállást támadással birtokba venni, de az óriási veszteségek ellenére sem sikerült, sőt a reteszállásban már megkapaszkodott kisebb részek is vissza lettek vetve. Az este folyamán a II.zlj.  pk. megmaradt részeit rendezi és megszállja a Rácz tny-tól Dk-re  levő magaslatot, b.szárnyával Ilinka Ny-ra támaszkodva. 18 h 15 I-kor a 13.siszd. a II.zlj.b.szárnyára támaszkodva  biztosit Ilinka és Jekaterinowka között.

19 h 30-kor 4 orosz hk. támadást intézett a III.zl j .pk.háp-ja e11en.Az zlj.pk-r.ak törzs évei egyetemben sikerült a sötétségben elmenekülni és háp-ját Ilinka-n keresztül a 8.szd.harcálláspontjára áttelepiteni. Ezt az ezredparancsnokságnak is az l.zlj .pk. közvetítésével jelentette. 22 h-kor a III.zlj.pk. a zlj-án.ak b.szárnyat visszavonta  és a Il.zlj.j.szárnya,valamint az I.zlj.b.szárnya közötti te­rületet / : 175.2.magp.:/ szállta meg. 22 h 30-kor Jekaterinowka községet "Sztalinorgoná"-kal lőtték, egypár házat felgyújtottak. 23 h-kor 5 orosz hk, a 175.2 magp-nál a III.zlj. védővonalát áttörve, a Kolybelka-i út mentén, majdnem Kolybelka-ig előretört, de 24 h-kor visszavonult. Ezen hk. tád. az I.zlj.védőkörletét egyáltalán nem ingatta meg, a hk-k visszavonulása után pedig a  III.zlj.küzdői is újból elfoglalták a 175.2. magp. területén lé-  vő védőállásukat. Az éjszaka folyamán más esemény nem történt.

1943. január 15-én .

1 h-kor az epk.engedélyt adott az I.zlj. pk-nak, hogy a Kolybelka védelmére védőállásban levő pct.á-at-2 kivételével - a2.sz.vázlaton feltüntetett állásba rendelje. Ezt még virradat előtt sikerült végrehajtani. 2 h-kor az epk. helyzetközlést ad a zlj.pk-ok részére  és közli, hogy a l2.k.ho-nál német pc. és gyalogos csapatok  hajnalban, vagy a kora reggeli órákban ellentád-t hajtanak végre. 6 h-kor a II.zlj . a 19.k.ho.s iszd. egy részével és a  13.gy.e. siszd. egy szak-ával megerősitve támadásba ment át,  a reteszállás birtokbavétele céljából. A tád. eleinte szépen  haladt előre, de 7 h-kor egy zlj. ellentád-ásában elakadt és eredeti helyére visszadobatott. 7 h 15 1-kor az epság-gal, úgy a távbeszélő, mint a rádióök. megszakadt. 8 h-kor 6 orosz hk. Ilinka község ÉNY. irányából betört a községbe, a II.zlj. megmaradt részét szétszórta, de a pct.á. tüzében megtorpant és visszavonult. Ezen hk. tád-t megelőzően 8 "Sztalinorgona" lőtte Ilinka község ENY. részét és azt fel- gyújtotta. A "Sztalinorgonák"-nak tüzelőállásába vitelét jól lehetett látni az I.zlj.pk. és tábori á.üteg tüzelőállásából, de az epság-gal és a tü.o. többi ütegeivel való ök.hiánya miatt, csak a tábori.á.ü, tudta - közvetlen irányzással - tűz alá venni, teljesen hatástalanul. A II.zlj.pk. az I.zlj.pk. háp-já- ra helyezte át h áp-ját. /:3.sz.vázlat.:/ 10 h-kor az I.zlj . közép szd-ára /:Kolybelka ÉK.:/ 2 szd. erejű elg. tád-t kísérelt meg tü. és av. tűztám. nélkül, azonban a támadók a főellv-unkat seholsem tudták elérni, a tád. már a gp-ák tüzében összeomlott. 10 h-kor a 175.2 magp. területén 8 orosz löveg nyilt  tüzelőállásba ment. Ugyanaz volt a helyzet, mint a "Sztalinor- gona," tüzelésénél, csak a tábori á.ü. tudta tűz alá venni, eredménytelenül. 11 h-kor 10 hk. ismét betört Ilinka községbe a 175.2 magp. területéről. A pct.á k tüzüket nagyon korán nyitották meg, így tüzelőállásukat idő elött elárulván, mind megsemmisültek. Egy részüket a hk-ik ,valamint a nyilt tüzelőállásban levő ü ek kilőtték, más részüket a hk-ik legázolták. A hk-ik Ilinka DK-ről  tűz alá vették Kolybelka községet, majd Ilinka községben fel- alá járkálva, egész nap a községben maradtak. 11 h-kor a 2/3 III.zlj-at, melynek az ök-ése a II .zlj-al megszakadt kb. 2 szd. erejű elg. Ilinka községből oldalba támadta. A zlj.pk.a zlj. ezen részét a II. zlj-al egy magasságba viszszavonta. /:3.sz.vázlat:/ Az I.zlj. eredeti védőállásában ki- tartott. 12 h-kor a II.zlj.pk.utba indult Jekaterinowka-ra, hogy az  epk-al az ök-t személyesen felvegye.

12 h-tól úgy az e. arcvonala előtt, mint mögötte csend van, fogatolt és motorizált vonatrészeket lehet látni Jekaterinowka  irányába előremozogni. A nap folyamán a 13./l.zlj.pk. 5 ök.jör-t küldött Jekaterinowka-ra, az epság-gal való ök. felvétele céljáből, de egyik  sem tért vissza. Így az epk-al 7 h 15 1. ota semmi ök-ben nem  volt egyik zlj.sem. 14 h-kor a II. zlj.pk. visszaérkezik az I. zlj.pk. háp-jára  és közli, hogy az epk. háp-j át elérni már nem tudta, mert Jekaterinowka-t az elg. elfoglalta.

Őt magát, valamint szűkebb törzsét Sswoboda ÉNY-on egy szdk. erejű elg. megrohanta, amely  elöl csak kgr.harc árán tudott megmenekülni.Az orosz saak.  tiszt pk-át a zlj.sgt. gépi-al lelőtte. 14 h 15 I-kor az I. zlj.pk. egy fejőr-t/felderítő járőrt/  küldött ki Sswoboda községbe, amely azonban a község K. szegélyéről tüzet kapott.

 A község maga lángokban állott.15 h-kor az I. zlj.j. küzdő szd.pk-a jelenti, hogy az ök-e  j-ra az 53./ I.zlj-al megszakadt,mert a zlj.b.szárnyát visszavont ák .15 h-kor az I.zlj .pk. / :vitéz Gáll Sándor alez. javaslatot  tesz a II. zIj.pk-nak, Medlits Rezső alez-nek, mint rangidős zlj.pk-nak, hogy a sötétség beálltakor az egész e. vonuljon vissza, törjön  át Ssoboda-nál és foglaljon új tüzelőállást Koski EK-en. Javaslatát a következőkkel indokolta: "A reggeli órákban jelzett német ellentád. vagy nem sikerült ,vagy egyáltalán meg sem indult. Erre mutat a Jekaterinowka irányában látható nagy elg. gk. és kocsioszlop  forgalom. Ha az e. ellen - hátulról - egy elg. tád. megindul, azt a tü-el való ök. hiányában kivédeni nem lehet. A pc.elháritó fegyverek  hiánya még súlyosabbá teszi a helyzetet. Ha az e.a sötétség leple alatt visszavonul, Sswoboda-nál át tudja törni magát, mert az  még nagy erőkkel megszállva nem lehet és a hk.tád. veszélye sem  olyan nagy, mint nappal. Egy esetleges reggeli visszavonulás, pe. elhárító fegyverek hiányában teljesen reménytelen." Medlits alez. a javaslatot elfogadta, de mivel úgy fizikailag, mint lelkileg annyira ki volt merülve, hogy az e.felett a  pság-ot átvenni nem tudta, utasította vitéz Gáll alez-t az epság.  átvételére.15 h-kor az epság-ot átvettem és a következőkben intézked­tem;"16 h 30 I-kor a III. zlj. kezdje meg a visszavonulását Sswoboda-n keresztül, egy szd-al biztosítson SSwoboda Ny-on. Ez a szd.  a vivon-t mint uvéd. folytatja. Saját elhatározásomból a táb.á.ü,  felett is átvettem a pság-ot / :3 löveg, egyet a nap folyamán kilőttek:/ amelyből egy löveget a III. zlj.pk. alá rendeltem, 2 lö- veget pság-om alatt tartottam. A III. zlj. visszavonulásának megkezdésével egyidőben megkezdi a még az eredeti állásában lévő I. zlj.b.szárny szd-a szállásal kiürítését szak-onként, majd ezt követi a közép és j.szárny  szd., ugyancsak lépcsőzetesen,szak-onként. Gyülekezés háp-omon , további pcs-ot ott kapnak. Az elg-től való elválás sikerült. A III. zlj.zöme azonban Felcsiky örgy.pság-a alatt - lehúzódott a Don mellé és ott vonult vissza, mert Sswoboda községet a 43.gye.védőkörletében lévő tűz alatt tartotta. A III. zlj-al vonult vissza az I. zlj. egy szd-a is. Az I. zlj. és az útközben magamhoz rendelt II. zlj. megmaradt részei pság-om alatt Sswoboda irányába vonultak vissza, de mivel a község még mindig saj.tü.tüz alatt állott, a községet kikerülve az úttól K-re levő horhos felhasználásával hajtotta végre a vivon-t. A III. zlj. zömét és az I. zlj ból egy szd .erőt az 53. I. zlj. pk-a visszatartott és Milchw. területén - a pság-ot felettük át részei véve védelemre rendelt. Az I.zlj.zöme a I1. és III.zlj. elérték Koski K-et. Itt rendeztem a kötelékeket és a 43.gy.epk.háp-ján tartózkodó valóságos epk-al az ök-t 21 h-körül személyesen felvettem. Az epk.ur eddigi intézkedéseimet - helyeslőleg - jóváhagyta, az epság-ot ismét átvette és a következőképen intézkedett; "A III. és I.. zlj nak azon részei, melyek felett az 53./ 1. zlj .pk.a pság-ot átvette, további intézkedésig ott maradnak. A II.zlj.részei - Medlits alez. pság-a alatt - megerősítve az összegyűjtött ek.ala-ok embereivel, helyzekedjenek védelembe Marki és Koski között a hk. ároknál és attól b-ra, ehhez b-ról csatlakozzon az I. zlj. és a III. zaj. rendelkezésre álló része. Ezen védelmi csoportositás 23 h-ra felvétetett. J-ra egy több km-es hézag keletkezett, amelyben a j.szárnyon levő Babos  fhdgy. sem az éjszaka folyamán, sem másnap d.e. ök-t teremteni nem tudott. B-ra a de. folyamán egy ismeretlen zlj. ellentád-t  hajtott végre, eredményéről tudomásom nincsen.

1943. január 16-án.

1 h-kor a j.szárnya / Babos fhdgy.:/ kb. 2 szd. erejű elg  támadást hajtott végre, amely azonban visszaveretett. 6 h-kor a Bodnár fhdgy. pság-a alatt kiküldött fejőr jelenti  hogy Koski-ban 3 zlj. erejű elg. és sok hk, gyülekezik.

7 h-kor 3 hk. előretörést kísérel meg Koski-ból Marki irányába, de a két község között levő hk. ároknál az első hk. aknára szaladt és felrobbant, mire a másik kettő visszafordult. 10 h-kor egy hk-ikkal megerősített zlj . tád. Marki É-ra.

Ezen tád. ugyancsak vissza lett verve. A. tád. elhárításában közreműködött egy német pc. vadász szak. is.

Ezt a tád-t az oroszok "Sztalinorgoná"-val is támogatták,amellyel a községet árasztották el és gyújtották fel. 13 h-kor, az elg. még kb. 2 zlj-al megerősítve tád-ást Markira megismételte. Ezen tád. elöl a német pc. vadászok Marki D-re,  a Judinó felé vezető utra kitértek és így a hk-al támogatott támadást a pc. elháritó fegyverek nélkül küzdő gyalogság felfogni nem  tudta, megkezdette fokozatos visszavonulását Marki-n keresztül,  Judino irányába. A 43.gy.e.pk-a az összes visszavonulók felett átvette a  pság-ot és az volt a szándéka, hogy a Marki-tol D-re lévő perem-  vonalon megint védőállást foglal. A peremvonalon már kb. egy zlj. erejű gyalogság gyülekezett, amelyik Koski és a Don között vo­nult oda vissza,/ Hogy melyik ala. volt megállapítani nem tudtam, mert mire én oda érkeztem, nem találtam ott. A 43.epk-ától pcs-ot kaptam, hogy a visszavonulást Marki  D-en egy szak-al fedezzem és ezzel tegyem lehetővé, hogy a peremonalon védelemre tudjon berendezkedni. Közben az orosz hk-i Marki-ba előretörtek, több z1j. É-ról követte őket és Marki K-en levő erdőből is egy zlj. nyomult elő,  azon nyilvánvaló céllal, hogy a visszavonulók útját elvágja. A visszavonulás ekkor pánikszerűvé vált, de azért sikerült, mert az  utóvédnek kirendelt szak. ezen zlj. előnyomulását alaposan meglassította. A peremvonalon azonban a 43.epk. a visszavonulókat feltartani nem tudta. Az utóvéd. szak-t az elg. közben teljesen bekerítette, így a visszavonulásunk lehetetlenné vált. Az időközben a  peremvonal mögé visszavonult német pc. vadászok észrevették ezen szak. szorongatott helyzetét, ismét előretörtek Marki D-re  és egy párunkat hk-aikra felvéve, az elg. gyűrűjéből kihoztak. A  többi Wech. Marki. irányába próbált menekülni, sorsuk ismeretlen. A visszavonulás most már megállíthatatlanul folytatodott Hf. Drushnyj-on keresztül Judinó irányába. Kb. egy. szd. erejű  gyalogságot sikerült összeszedni Drushnyj eléréséig. ltt azt a  felvilágosítást kaptam, hogy a 13.gy.e.Judinó-an gyülekezik. A Judinó-ba való útbaindulás után a két község között találkoztam a 13.gy.e. sgt-vel, aki tájékoztatott, hogy a 13.gy.epság.  Drushnyj ban szállásolt el, de én menjek tovább Judino-ra és az  ott visszavonulókat gyülekeztessem, kötelékeket rendezzem. Medlts alez-t ott találtam és reggelig kb. 600 főt sikerült összegyűjteni.

1943. január 17-én

6 h-kor a 43.gy.e. sgt-je a 19.k.hop. azon szóbeli pcs. át hozta, hogy Medlits alez. azonnal - gépkocsin - menjen át Drushnyj-ra, az ott gyülekezett és gyülekező ho. belieket rendezze, további pcs-ot ott fog kapni vitéz Gáll alez. ugyanezt Judino-n  hajtsa végre. 7 h körül - az időközben - Judinó-ra beérkező 19.hop.ur­nál jelentkeztem, aki azon pcs-ot adta,hogy a ho. Drushnyj-Studenok területén gyülekezzen. A 13.gy.e. Judino-n levő részét rendezze  és vezessem Drushnyj-ra,ahol a 13.gy.epk. a további pcs-ot megadja. Amikor a rendezést végrehajtottam, a 43.gy.epk. közölte velem, hogy  a hop. háp-ot változtatott és azon pcs-ot adta nekem, hogy Drushnyj-ra már ne menjek előre, mert az ott levő részek visszavonulóban vannak. Judino község É. szegélyét szálljam meg és fedezzem a faluban gyülekezett 53./I.zlj.visszavonulását Azután vonuljak vissza Kondenzowo irányába. A 19.k.ho, további visszavonulását a 23. k.ho. fogja fedezni. 11 h körül Judino É-ra egy zlj. erejü elg. tád-ása bontakozott ki. Majd meglepetés szerűen 14 hk. rohanta meg a községet,  az azt védő, pc. elháritó fegyverek nélküli laza kötelékeket szétszórta. A hk-ik egy része tovább tört előre Chwoschischewati i­rányába és ott az úton elakadt járműveken rajtaütött, óriási pánikot idézve elő. Az e. kötelékei itt végleg felbomlottak és a végső kivonásig már nem is lehetett azokat rendezni, főképen az óriási tiszti  veszteségek miatt. A Jndino-nál harcban állott leg. 75 %-a elveszett, a tisztek közül pedig csak 4 fő jött vissza. Hasonló volt a helyzet a Drushnyj-ról visszavonulókkal. Egypár emberemmel, 2 tisztemmel 22 h. körül beérkeztem Kondenzowo-ra, ahol pihenőt rendeltem el. A községben több ezer em­ber volt elhelyezve, mindenféle kötelék nélkül.

1943. január 18-án. 

Hajnalban ez a tömeg / :19.k.ho. és 23.kho.beliek: / pánikszerüen és feltartóztathatatlanul megkezdette visszaözönlését  Schumankawo irányába. Ezen községnél egy kb. 40-50 főből álló  elg. csop. tüz alá vette ezt a sürü, járművekkel megspékelt me­netoszlopot, mire legalább 2000  halálrarémült ember eldobálta  fegyverét és ezen kis csoportnak megadta magát. 6 h tájban érkeztem oda, pár emberemmel és 2 tisztemmel. Si­került kb. 20 emberbe lelket verni és a foglyokat őrző 40-50 fő oroszt megrohanni. Ezeket a megrohanás annyira meglepte, hogy  védekezni is alig tudtak, egy részük meg akarta adni magát,e­zeket / :20-3o fő:/ agyonverték,a többiek pedig elszaladtak.Az  igy felszabaditott tömeg - parancsomra - fegyvreit kezdte ösz­szeszedni és nagyon lassan rendeződni kezdett. 7 h-kor D. irányból a müuton feltünt 3 orosz hk.,melyek­nek megjelenése - még a tüzelésének megkezdése elött- ismét  olyan pánikot idézett elő, hogy a fegyvereket ismét eldobálták. ltt már olyan tömegőrület tört ki, hogy azon urrá lenni nem lehetett. Pár perc múlva feltünt kb, zlj. erejü felfejlődött  elg.gyalogság is,mely ezen tömeget av. tüz alá vette és körül­keritését megkezdette. Hátulról is lövöldözés hallatszott. A kö­rém csoportosult és fegyverét el nem dobált 25-3o főből álló  csoporttal a közs égen keresztül átvágtam magamat és a müutat  igyekeztem elérni, hogy azon keresztül Ny. irányba menekülhes­sek. A község elhagyása után azonban a hk-ik észrevettek, a tüzét valamennyi .ezen kis csoportra irányította és csaknem meg­semmisitette. A műutat sértetlenül csak én és egy ismeretlen tizedes értük el, sebesülten pedig a sgt-em, Szodoray Sándor fhdgy.  és a 13./3.szdpk. Rédey Sándor fhd.gy.mindketten gránátszilánktól  sulyosan sebesültek. A müutat szegélyezö, majdnem 2 m. magas hótorlaszon átugorva ráugrottunk egy elg.szakaszra,amelyet a hó­torlasz innenső oldaláról nem lehetett látni. Azonnal elvették  géppisztolyainkat, a két súlyosan sebesült tisztet szánra rakták. Az oroszok az egész hadifogoly tömeget, amely menetoszlopban lega­lább 2 1/2 km-t tett ki, hátraszállitották. A menet megkezdése u­tán kb. 25 tisztet utasitottam arra,hogy a legelső alkalommal velem együtt törjenek ki és szökjenek meg. Az összes tisztek ­Szendröi Kovách Antal 24.gy.e-beli szds. kivételével - ezt meg­tagadták és rendfokozatukat sokan lefejtették. 3 óral menet után  nevezett szds-al és egy tizedessel egy az uttól 150 m-re levó  horhosba berohantunk és onnan 2 na.pig az erdőkben bujdokolva, Ta­tarino-nál a 26. német ho-hoz csatlakoztunk, majd ezzel az elg.  egy ujabb gyürüjén Iliwskoje községtől NY-ra I.20-án áttörve,  I.22-én bevonultunk Nowi Oszkol-ba. Itt összeszedtem kb. 200 fő  13.gye beli gyalogost és a VII.hdt.pk.ur pcs-ára, jelentkeztem a 19.k.hop,urnál Star. Masslowka-n, ahol pcs-ot kaptam az Oszkol folyó  mentén Pogromez, Golubino, Jelezkaja területének védelmére. Pság­om alá rendeltetett a 13.gy.e. tőredékén kivül a 6.,36.gy.e. és a 10.gü.e. összegyüjtött része, 35 ti, és 5-6000 fő leg.Még a­ ugyanaz nap Lóskay ezds. ur csop.pság-a, alá léptem.

1943. január. 28-án.

Az elg. hajnal óta tád-ja a Pogromez-i csoportot. Ezen csop . a tád-nak keményen ellenáll. 7 h-kor a Jeleskaja-i csop-nál pánik tör ki, visszaözönle­nek Cholki-ra,de erélyes rendszabályokkal ezt sikerül letörni és a csop-ot az eredeti védőállásba visszakényszeriteni. l0 h-kor az e lg. a Pogromez-i cs op-ot .Nowyj Oszkol felől  Golubino-n keresztül hátbatád-ta, bekeritette és csaknem tel­jesen megsemmisitette . 11 h-kor az elg. háp-omat, majd a Jeleskaja-i csop-ot hát­batád-ta. Törzsemnek és a községet védő 1/2 13.gy.e. beli szd-nak  csak egy pár embere tudta magát az elg. hk-ikkal támogatott gyü­rüjén áttörni. A Jeleskaja-i csop. egy része ugyanacsak megsemmi­sült,másik része a Star.Masslowka-i csop-al Tscherjanka irányába  vonult vissza. További sorsukról tudomásom nincs. Mivel a Michailowka felé való visszavonnlás utja el volt  vágva,Losnoje-n keresztül - megmaradt pár emberemmel bevonultam  gorotscha-ra,ahonnan iranyitást kaptam Proharowka-ra majd Nedri­grailow-ra.ltt ismét a 19.k.hop.pság-a alá léptem.  A csap-ok magatartás a az eredeti védőállásban kifogástalan,  nyugodt és bizakodó volt. A Marki község elött lefolyt harcokban  is megfelelő volt,de itt már nagyon érezték a pc. elháritó fegyve-  rek hiányát. Az innen végrehajtott visszavonulás már fejvesztetten  történt, aminek oka nagyrészt az volt,hogy az ott levö német pc.  vadászok - a csap. elött - érthetetlen okból visszavonultak és így az orosz hk-ik minden elháritás nélkül törtek előre. Később  már teljesen úrrá lett a -"hk. pánik"- amit még növelt a tiszti­karnak csaknem teljes számbani elvesztése.

Veszteségek tisztekben:

Ezredtörzs és közvetlenek.  Pálos Ferenc ezds. epk. eltünt.

Pelle György szds. sgt. " Dr.Drabon József tart.fhdgy.e.von.pk. eltünt. Szabó Sándor tart.táb.lelkész eltünt. Bodnár Zoltán fhdgy. e.távb.szak.pk. eltünt. Mihalik István tart.hdgy.kp.szak.pk. eltünt.  Gerő Goltán tárt.hdgy. sioktató eltünt  Pásztor Ottó tart.zls. siszd.szak.pk. sebesült. Dr.Bertalan Barna tart.zls. ko.gp.szd.pk. eltünt.  Sághy Gyula tart.zls. ko.gp.szak.pk. eltünt.  Kovács Károly tart.zls. pct.a.szd.pk. eltünt.  Biró Károly tart.zls. av.szd.pk. eltünt.  Dr.Balázs Lóránt tart.o.hdgy.e.vez.o. eltünt.

13./ I. zlj .

 Szodoray Sándor tart.fhdgy. slj.sgt. sebesülten hadifogság .  Vályi Béla hdp.örn. l.szd.szak.pk. eltünt. Gesztessy Gyula hdgy. 2.szd.pk. fagyással korházban.

 K.Tóth Imre tart.zls. 2.szd.szak.pk, eltünt.  Dr.Lovász Lukács tart.hdgy. 2.szd.szak.pk. eltünt.  Csobay Béla hdgy. 2.szd.szak.pk. hadifogság. Rédey Sándor tart.fhdgy. 3.szd.pk. seb.hadifogság.  Majer László tart. hdgy. 3.szd.szak.pk. eltünt.  Vizy Vilmos tart.zls. av.szak.pk. eltünt.

13/.II.zlj.

Medlits Rezső alez. zlj .pk. eltünt.  Major László hdgy. zlj.sgt. sebesült. Tóth István tart.zls. távb.szak.pk. eltünt.  Juhász József hdgy. 4.szd.pk. sebesült. Demeter Sárndor tart.zls. 4.szd.szak.pk. sebesült.  Koczán László tart.zls. 4.szd.szak.pk. sebesült.  Novák Béla tart.zls. 5.szd.szak.pk. eltü nt.  Dr. Gombos László hdp.örm. seb.eltünt. Dr. Mezey László tart. zls. ll.gp.szd. pk. eltünt.  Dr.Dániel Erbő tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. eltünt.  Justh Alfonz tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. sebesült.  Sárossy János tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. eltünt.

13./ III.zlj.

Felcsiky Gábor örgy. zlj.pk. eltünt. Alpári Károly tart.hdgy. zlj.ggt. sebesült. Dr.Kovács Gyula tart.o.zls. eltünt. Jónás János tart.zlj.zlj.von.pk. eltünt.  Detre Miklós tart.fhdgy. zlj.gh.főnök eltünt.  Vasvári Lászlo tsz.fhdfgy. 7.szd.pk.elesett­ Bodnár Ferenc tart. hdgy.7.szd.szak.pk. eltünt. Német Lajos tart.zls. 7.szd.szak.pk. eltünt. Lajosházi Béla hdgy. 8.szd.pk. sebesült hadifogság. Tóth Tihamér tart.zls. 8.szd.szak.pk. eltünt. Metzing Lajos hdgy.9.szd.pk. elesett.

Lassán János tart.hdgy. 9.szd.szak.pk, eltünt. Rapos Pál tart.zls. 9:szd.szak.pk, eltünt .Urr József tart.hdgy. III.gp.szd.pk. eltünt. Kékessy Károly tart.zls. III.gp.szd.szak.pk. sebesült. Gulácsi Dénes tart.zls. III.gp.szd.szak.pk. elesett.  Az e. tiszti létszáma a harcok megkezdésekor 65 fő volt,ebből veszteség 47 fő.

Veszteség legénységben.

A pontos számszerinti veszteséget megállapitani nem tudom  mert nem ismerem az e , legénységének a harcok megkezdésekkori  létszámát,de 4200 fő körül mozgott.A harcokból visszakerült leg.  létszáma 878 fő / : nincs beleszámítva az időközben beérkezett3 menetszd. legénysége/ a veszteség 3322 fö körül van, tehát.

Felsorolása azon tiszteknek akik a januári harccknál különösenkitüntették magukat.

1/ Pusztay Béla ht.hdgy.,aki I:18-án többszörösen tulerejü elg.  által körülkeritve, pár emberével megroharlta az őket körülvevő orosz ömeget és ezen teljesen reménytelen helyzetéből kivágta magát.2/ Szodoray Sándor tart.fhdgy.,aki I.18-án teljesen körül kerítve  a legreménytelen hélyzetben sem adta fel azon szilárd elhatározását,hogy az elg.gyürüjén áttöri magát és sulyos sebesülése eelr.ére, óriásitüzben  harcolt addig,amig a vérveszteségtől összeesve,hadifogságba nem került.3.,4./ Udvarhelyi László ht.fhdgy. és Babos László tart.fhdgy., 

akik I.16-án Marki-nál sokszorosan tulerejü elg-t tartóztattak fel és  Pzzel 1Phetővé tették az e. többi részénpk a visszavonulását,majd ateljesen körülkeritett helyzetükből, merész nekirohanással kivágták ma­gukat .

5/ Gerő Zoltán tart. hdgy. sioktató,aki Marki-nál ugyancsak hihetetlen bátorsággal harcolt, állandó- önként jelentkező - fejörpk. és  uvéd.pk. volt.i.18-án- eltünt.

6/ Csatay Bertalan tart.zls.,a 13./6.szd.pk-a I.14-én a retsz­állás .elleni tád-nál tüntette ki magát,rettenthetetlen bátorsággal vég­rehajtott nekirohanásával. Példáját szd-a követve,valosággal elsöpörteaz elg-t.

Mikor visszaérkeztem Valuikiben vártak a 13/I. zászlóaljból. Vittem egy korsó cseresznyepálinkát, a katonáim boldogan itták. Jelentkeztem Gáll alezredesnél, Dudaskó Zoli hazajött szabadságra én pedig bele a sűrűjébe. Gáll mondta hogy nagyon kemény idők következnek. 12.-én reggel négy órakor döngött a környék. Katyusával lőttek, nem volt az veszélyes de nagy zajt csapott. Mocsáry százados volt velünk a jekatyerinovkai templom mellett, ott Pórfy Gyurka a tűzér távcsövén megmutatta a kibontakozó orosz támadást. Látom hogy az oroszok kifosztják az egyik ellátó részlegünket, fentrengtek a sok italtól. Az oroszok jöttek előre, harckocsival a katonasírokon, Túróczy Feri sírját feldúlták, borzasztó volt nézni. A mi tűzéreink már teljesen tehetetlenek voltak. Pórfy ott esett fogságba. Mi mentünk tovább, nem tudtuk mi lesz, harcolunk, vagy visszavonulunk. Én döntöttem visszavonulunk. Nem is értettem hogy egy zászlóalj 50-100 kilóméteres szakaszt védjen. Egy zászlóaljból ami 1000 ember a harcos állomány 3-400 ember és a nehézfegyverek. Mi süllyesztve voltunk, ráadásul az oroszok dobálták a sztalingyertyákat állandó fényben voltunk. A légvédelmünk jól működött, ellenséges gép nem nagyon jött be. A sors úgy intézte hogy a visszavonulásban részt kellett vennünk. Borzalmas volt, bebugyolált lábak, puska eldobva, próbáltunk ellenálni de nem nagyon ment. A németek aljasúl viselkedtek. Alekszejevkánál rengeteg téli holmit találtunk.  A templomajtón folyt ki a szalonnazsír, az oroszok meggyújtották. A templom raktár volt. Mikor a körletet elhagytuk mindenki önállósítva volt. Én 48 fővel indultam el, én voltam egyedül tiszt, egy jutasialtiszt, 3 hadapród, a többi legénység. Volt egy német térképem. Nem tudtuk merre menjünk, lehetetlen állapot volt. Mindenhol a hófúvás. Mentünk mentünk. Irhakabátban és irhasapkában voltam. Nem adták ki a téli felszerelést, a lakosság szétcibálta, minden orosz magyar bekecsben járt.”Merre megyünk hadnagy úr, mi lesz” „gyertek velem, ha én elmegyek ti is, válasszatok”

Tudták az oroszok minden lépésünket. A ruszinok adták a kulcsot, de a lakosság nem mindig az oroszok pártján volt Nekünk a lakosság sokban  segített. Sokunknak segítettek. Egy kicsit ledültünk, de jöttek az orosz asszonyok menjetek mert itt vannak az orosz katonák.  Alekszejevkát tűztem ki célul, azt kell elérni. Tábori csendőrök osztályozták ki merre menjen. Engem egy törzsőrmester akart utasítani, de elküldtem. Alekszejevkánál bekerítettek. Voltunk ott vagy negyvenen tisztek. Én a 42 emberemmel alkottam egy rámenős társaságot. Ebből az áttörésénél ott maradt kettő. Szerencsénk volt mert jött két német Panzer, de kevés  lőszerrel. A két tank kezdte megnyitni a vonalat. Tüzeltek a csúcson levő oroszokra. Puska a kézben előre, roham, nincs más. Jött egy pergőtűz, egy vasúti töltésen kellett átkúszni a másik oldalra, ott már a mieink voltak. A katonáim várták mit csinálok. Parancsot adtam, előre. Nekitámadtunk az oroszoknak. A töltésen átugrottunk. Dunai törzsőrmester ottmaradt, meg egy szakaszvezető, két emberem maradt csak oda. Sikerült a támadást átvészelni 41 emberemmel hazajöttem.

Olyan helyen éjszakáztunk ahol jött egy orosz asszony „ gyere már be, itt fekszik egy magyar katona” nagy keservesen megértettem, nem akartam, de ő erősködött. Odamentem és a saját öcsémet találtam meg. Ő távbeszélőszakasznál volt, nem tudom hogy hívták a falut. Gyorsan sítalpakat, csináltuk hordágyat, Bruhalitól behúztuk Kijevbe, az embereim szívesen segítettek, tejet akartam neki szerezni, egy asszonynak felajánlottam az aranykeresztemet, meglátta a keresztet nem fogadta el, aztán az éjszaka hozott egy liter tejet, azt az öcskösnek beadtuk. Ő a 13/I-nél a távbeszélőszakasznál volt, a visszavonulásánál más úton jöttek. Őt elvittük a tábori kórházba. Nem volt sebesült csak el volt fagyva. Keze, lába el volt fagyva. Én szereztem neki szivaccsal bélelt síbakancsot. Bevittük Kijevbe, ott magyar tábori kórház volt, Ott osztályozták kit visznek haza. Ott állt egy orvos főhadnagy „több nem fér fel mondta” „De az öcsém még felfér , ugye főhadnagy úr?” „Vidd előre az elsó osztályra ahol én vagyok, szerencsénk volt. Bevitték lefektették, kezelték, hazakerült a Miskolci járványkórházba. Én mentettem, ha én elutasítom azt az asszonyt, de ő erősködött, hogy ne hagyjam ott azt a katonát. 3 napon át húztuk Brovalitől  Kievig.

Ő hazakerült,  engem mint hivatásost beosztottak a megszálló erőkhöz.

Kristóf János hdp.őrmester képei a visszavonulásról.

1943 január 14.-e kora délutánján, a zászlóalj parancsnok úr ( Medlits alezredes Sz.Gy.) állítólag azt közölte környezetével, hogy Ilinka  község közelében hadosztálynyi szovjet erő tartózkodik. A besötétedésig több ízben küldte hozzám, a domb oldalán elfoglalt helyünkre Justh Alfonz zászlóst azzal a paranccsal, hogy nyomuljunk minél feljebb a domboldalon. Kívánságának eleget is tettünk, egész éjjel harcban álltunk 160 egynéhány fővel mindössze két-három saját könnyű sebesülés árán. Jómagam csak reggel kaptam mindkét orrszárnyamat átfúró lövést, a segélyhely már nem tevékenykedett. A  zászlóaljtörzs még éjjel visszavonult Jekatyerinovkára a zászlóalj parancsnok úrral, majd onnan még január 15.-én tovább menekültek és szovjet páncélos ék áldozata lett közülük néhányuk köztük Medlits alezredes, Pelle százados, Bodnár hadnagy is, bárcsak megvárták volna az ellenséges páncélosok visszakanyarodását, távozását egységükhöz. A legközelebbi ki tábori kórházban remélt egy-két heti pihenőm meghiúsult, de legényemmel ellenségtől mentes utakon értünk el még működő egészségügyi intézményt.

Jelentem, hogy a januári harcok alatt a 19.k.ho. páncéltörő ágyú szd. szabadságon levő parancsnokát helyettesítetem ; harctudósításomat az alábbiakban terjesztem fel: 1943. Jan. 14-ig a kijelölt szálláskörletben Jekaterinow-kán volt a 19.k.ho.pct.á.szd. A Schuschtjei hídfőből megindult támadás után 1943.jan.15-én hajnalban Koski, majd délután folyamán Sswoboda / Embrió erdőtől Ny-ra / lett a szd. a védelmébe beszervezve. A megjelölt időben és helyen ellenséggel érintkezésbe nem jutottunk. Jan. 15-én du. 17 h-kor újabb pcs. alapján a Marki völgy védelmére lettünk visszarendelve. A védelmi parancsok értelmében egy szakasz / 3 drb. 7,5cm. Német pct.á / a Marki templomtól É-ra kb. 400 km-re a dombvonulaton; a másik szakasz / 3 drb. 7,5 cm.pct.á / ettől K-re kb. 1,5 km-re a Marki és Koski völgyeket elválasztó dombvonulat lábánál egy hídnál / közvetlenül a harckocsi árok mögött volt tüzelőállásban. Az elg. az éj folyamán Koski-ig előrejött és 1943.jan. 16-án délelőtt folyamán gyalog egységeivel az említett dombvonulatot támadta és arra kb. 14 h-kor felért. A harckocsik a pct.á szd. 1300 méteres lőtávolán kívül maradtak kb. 2 km-re a Koski völgy É- magaslatain és a harckocsi lövegekkel tűztámogatást nyújtott a támadóknak. Amikor az elg. a magaslatot már birtokba vette egynehány Stalin orgona sorozattal rajtaütöttek Marki községnek a patakon túli ÉNY-i részén ahol a pct.á.szd.vontatói és gépkocsijai mozdonyállásban voltak és azok közül többet felgyújtottak. Egynehány lakóház is kigyulladt.         / Kb. 15 h./. Ezen időközben a jobbszárny szakaszt / a harckocsi árok mögötti hídnál / kb. 80 főnyi gyalogos a dombról lefelé rohamozva támadt a szakasz tüzelőállását, Halász József zls. szakaszparancsnok és 14 főnyi kezelő legénység harcba bocsájtkozott, az egyenlőtlen küzdelemnek azonban a lövegek felrobbantása és visszavonulás lett az eredménye. Halász zls. sérülten szállították hátra Sagunyba kórházba. Közben parancs érkezett hogy a szd.megmaradt részeit Drusnij-ra vonjam vissza. A Marki templom fölötti szakasz hátravonása közben egyik löveg baleset következtében szakadékba zuhatn. Drusnijból – Judinóra, majd Judinón rendezett visszavonulásra kapott parancsot a szd. Megmaradt két lövegünket / amelyek csöve egynéhány élőcélra leadott lövés után nem siklott többé helyre / magunkkal vontattuk és a műmester azokat Judinón kijavította. Lőszer a másik szakasznál eszközölt robbantást figyelembe véve már alig volt. A szd. rendezetten vonult vissza. Jan. 17-18-ra virradó éjjel Olgow-Log-on a volt tiszti étkezde helységeiben éjjeleztünk. Jan 18-án du.folyamán Alexejewka elé érkeztünk és Alexejew-kán 18-ről 19-ére virradó éj folyamán a Pc.ho.biztosítása mellett biztosított menetben Alewejewkán keresztül meneteltünk. Közben a szd.-al az éj sötétjében a vasútállomás felé vezető útra tévedtünk és a híd előtt egy kisebb elg.osztagba ütköztünk. A rövid tűzharc során az elg. széjjel futott, saját részről 5 sebesülés történt. Visszatérve az eredeti Budjennij felé vezető úton csatlakoztunk a többi menetelő gépkocsi után és hajnaltájban Budjennij előtt 3 km-re német forgalomszabályozó közeg irányítása szerint egy faluban az utcán éjjeleztünk, majd reggel – parancs értelmében Budjennij-ben gyülekeztünk. Budjennij-ben 1 drb. parancsnoki személygépkocsit, 2 Botond vontatót és 2 darab 7,5 cm német pct.ágyút, kevés lőszerrel és a pct.á szd. kb. 100 főnyi legénységét v. Rátz Tibor hadnagynak – a szd. szervezetszerű parancsnokának átadtam, személyemre pedig a Budjennijben levő / ködvető átképzésre német tankerethez jan. 8-án hátrarendelt 18/1. kísérő üteghez vonultam be, melynek én szervezetszerű pk.voltam. Hallomásból tudom, hogy a 19.pct.á szd. Nowy-Oskol védelménél is alkalmazásra került és itt egyik Botond és egyik löveg veszendőbe ment. Később a 2 hds. gyülekezési helyén Ovrucs-ban találkoztam újra a pct.szd.-al akkor még a pk.személykocsi és 1 Botond és 175 mm löveg megvolt és azt az anyaggyűjtőben leadták.

Beosztásom 19.k.ho.pct.á.szd.pk. volt a hdm.területén. A januári események meginduláskor szabadságomról voltam visszatérőben a hdm.területre. Ezért az események megindulásáról nem tudok harctudósítást felterjeszteni; azt akkori helyettesem Bacsó Károly szds. / 18.táb.tü.oszt. Orosháza. / állíthatja csak össze. Én tőle a század maradványait 1943. I. 19-én, Nowy-Oskol-ban vettem át. A létszám ekkor 2 tiszt, 63 leg., 2 Botond vontató, 2 75 mm-es német pct. ágyú és 1 kis szgk. / Skoda 1100 / volt. Sebesülésem még a századtól távol I. 18-án délben keletkezett, amikor még egységemet keresve, a pc.ho.kötelékében vettem részt a Nikolajewka-n való áttörésben. Az utcai harcokban bal combomon kaptam egy húslövést. A sebesülés azonban csak kevéssé gátolt a járásban s mivel másnapra sem gennyesedett el, a megmaradt rész feletti parancsnokság átvételére határoztam el magamat. A szakasz rendezése után, - megalakítottam két teljes fél szakaszt, tiszt parancsnokkal, egy csökkentett szak.pk-i törzset, mindezt Temesváry Ferenc vk.szds. / VII.hdt.pság./ parancsára, - a feleslegesen maradt embereket az alakuló gyalog egységhez kellett leadnom. Így azután létszámom 3 ti. és 24 leg. lett. A nap a megrongálódott vontatók rendbehozatásával telt el. A szgk-t Temesváry ezds. saját használatára tartotta vissza a gk. vezetővel és egy karp. őrm-el együtt. Másnap, 1943. I. 21-én hajnalban állásba mentem a szakasszal a város D-i kijáratánál a Budjenny és Waluki vezető utak szétágazásához. Együtt kellett működnöm az ott lévő német Flak kampftruppal és a téglaégető területén később állásba menő magyar lövegcsoporttal. Innen azonban Temesváry szds. távbeszélőparanccsal azonnali végrehajtással a város DNy-i kijáratához rendel. Itt Makray Zoltán szd. / 2.hds.közv.gv.pct.á.szd. / psága alá léptünk. A két löveg a Ninowka felé vezető út lezárására a szélső házak között megy állásba. Este Makray szds. helyzettájékoztatást ad. Az ellenség D. felől Volokonowka, K. felől Budjenny, Repjevka, É. felől St. Oskol területét érte el, általában a D. rész a veszélyesebb. Főtámadást onnan vár. Az ellátás biztosítása céljából a felvételezést ezentúl a zlj. G.H.-a végzi az alakulatok onnan vétleznek. Főzést központian szervezte meg. Én a saját részemre engedélyt kértem, hogy magam főzethessek. Ezt meg is kaptam. Miután a szakasz még meglehetős tartalékokkal rendelkezett az ellátás igen jó volt. Ez a tartalék onnan származott, hogy az embereim a 23.ho. Ssaguny-i raktáraiban a felgyújtás előtt igen nagy mennyiségű különböző konzervet szedtek össze. A főzést az emberek maguk végezték, ki ki a saját szállásán. A csapat hangulata igen jónak mondható a többi alakulatokhoz viszonyítva. A további napokban a szakasz helyzete nem változott. Tisztálkodással, anyagkarbantartással foglalkoztattam a legénységet.

I. 24-én közli velünk zlj.pk-unk, hogy a mi zlj-unk marad vissza a város védelmére. I. 26-án a szakaszt új állásba rendeli a zlj.pk. Az új állás területe a város É-i kijárata. Feladata a Tschernjanka és Ssolchi felől bevezető utak lezárása. Alárendelve a 4.számú főörsnek. Parancsnoka Nánásy szds. / keresztnevét és csapattestét nem tudom /. Az állást a délelőtti órákban el is foglaljuk. A két löveg az út két oldalán a kertekbe kerül. Velünk a 10.sz.törzs van egy helyen. I. 27-én jelentősebb esemény nem történik. A német csapatok egész nap vonulnak Tschernjanka felé. 18 h tájban Makray szds. egy ÉK felől jelentett elg-es csoport felderítésére indul. Egy gp. szakasz szállítására elviszi az egyik vontatómat is. A vontató 21 h tájban ér vissza, a gk.vezető jelentése szerint a százados úr megsebesült, őket visszaküldte. Úgy sejtik orvlövészek voltak. Másnap I. 28-án az őrség 3 h-kor erős tüzelést jelent Ssolchi irányából. Azonnal elrendelem a riadót. A gyalogság elől volt két törs-e visszavonult. Velük jött vissza Nánásy szds. is. Jelentkezésemre azzal válaszolt, hogy emberei cserbenhagyták, elfutottak, most ő is megy. Menjek én is vele szakaszommal. A helyzet bizonytalan voltára való tekintettel ehelyett inkább egy felderítő járőrt vezetek Saolchi felé. Kb. 200 méter után nagyobb ellenséges egységgel találkozom. Felszólításomra németül válaszolnak, de megállni nem hajlandók. 50-60 főre becsülöm a csoport erejét. Visszafordulok tehát, mert teljesen nyílt terepen vagyok. Amint a lövegem felé futunk egy-két lövést küldenek utánunk. Most már kétségtelen, hogy oroszok. A csoportot 30 méterre bevárva a löveg és kezelőinek puskatüzével teljesen megsemmisítettük. Igen kitűnt ekkor vitézségével Tamási Károly t.zls. / szak.pk. /. Ez a mozzanat kb. 8 h 30 I-ig tartott. Ekkor a pc.ho.két kocsija jött segítségünkre. Főhadnagy parancsnokukat azonban az oroszok hamarosan kilőtték. Ugyanis a harckocsik felérkezése után egy golyószórós orosz jör. a hátunkba került. A jört. az egyik állástváltoztatott löveg és a harckocsik egyesített tüze hamarosan elűzte, de az egyik Botond hűtőjét teljesen szétlőtték. 11 h-ig csak kevés erővel próbálkozott az ellenség a városba behatolni, úgy hogy ezt a lövegek tüze könnyűszerrel visszautasította. 11 h-kor az egyik hk.rádión vett parancsa alapján a páncélosok zászlós parancsnoka közölte velem, hogy parancsot kapott a visszavonulásra. Így én is elhatároztam a visszavonulást, annál is inkább, mert a lőszerem is fogytán volt. A város elhagyása baj nélkül sikerült. Az Oskol folyó túlsó partján a pc.ho.pk-ánál jelentkeztem. Parancsa a hadosztályomhoz való bevonulásra utasított. Az üteg ezzel ki is lépett a további harcokból, mert a ho. törzsbe osztották be és azzal harc nélkül menetelt hátra. A sikertelenségre vonatkozó észleleteim csak a páncélelhárításra vonatkoznak. A magyar hadsereg teljesen védtelen volt nagyobb hk.tád-al szemben. Pc. elhárítása kevés és gyenge volt. Ezen a hiányon a hdm.területen már nem lehetett segíteni a ho.közv.pct.á.századok felállításával sem. A századok ki nem elégítő gk.anyaguk / minden alakulat igyekezett rossz kocsijaitól megszabadulni / mellett még nyáron sem tudták volna a lövegeket a kellő állásterületekre eljuttatni, télen pedig a csapatkörlet teljesen elhanyagolt útjain teljesen  mozgásképtelenné váltak időnként. A parancsnokságok, de még a ho-t is beleszámítva, nem voltak tisztában a páncélelhárítás legelemibb szabályaival sem, ami egyrészt a fegyverek hatótávolságainak nemismeréséből, másrészt a páncélosok harcmodora felöl való tájékozatlanságukból eredt. A páncéltörő fegyverek sehol sem alkothattak súlyt és sehol sem kaptak kellő gyalogsági fedezetet. A bevetési területekre még sível, szánkóval is nehezen lehetett bejutni. A pct.á.szd-ot, mely pedig h.tart.volt, olyan elől helyezték készenlétbe – rossz helyen, ahol saját és a hozzám vezényelt német kik.tisztnek szemrevételezésem alapján tád. nemis érkezhetett – hogy az már a tád. első félnapjában kicsúszott a vezetés kezéből, hogy azután a további harcok folyamán gyalogsági fedezet nélkül egyenként veszítse el lövegeit közelharcban. Anélkül hogy részletesebben taglalnám ezt a kérdést, utalok a németeknél külön fegyvernemet alkotó páncélvadászok nagy sikereire, melyeket nagy hatású löveganyaguknak, jó kiképzésüknek és főleg egységes, tervszerű és súlypontos bevetésüknek köszönhetnek. Ennek a fegyvernemnek felállítása szerintem fontos és legalább is egyenrangú problémája kell legyen jövőbeli szervezésünknek a páncélosok fejlesztésével. A zsidó munkaszázadokra vonatkozólag, jelentésem nemleges.

Mi a századunkkal a meszes hegynél kis Ilinkán voltunk. A Don itt két ágban folyt és egy kis sziget válaszotta el egymástól kis és nagy Ilinkát. A Don túlsó partján ásták be magukat az oroszok. A szigeten is oroszok voltak, ezt nem tudtuk elfoglalni. Ezt a részt nagy erejű tüzérség és aknavetők védték. Megfigyelőink szerint innen tudták jól belátni, hogy hol vannak a futóárkaink és bunkereink.

A századunk a meszes hegy túlsó oldalán a folyótól 600 méterre volt beásva. A hegy innenső oldalán volt a századparancsnoki bunker, a fegyvermesteri és a konyha. Itt sokáig még puskalövés is alig volt. Munkaszolgálatosok és zsidók segítettek a harcállások elkészítésében. Sok volt az elhanyagolt fegyver, ezért rengeteg munkám volt. Sokszor kellett visszamenni Jekaterinovba az ezred hadfelszerelési raktárába alkatrészért. Ez nagyon veszélyes volt, mivel csak másod magammal mehettem az állandó partizán akciók közepette.

Engem nem bántottak sohasem. Jekaterinov előtt egy kis falucskában jóba voltam egy családdal, akik ha mentem megkínáltak tejjel éas napraforgó maggal. Én húskonzervet adtam nekik.A tél bejöttével igen nehéz lett a közlekedés. A glicerinnel nagyon spóroltak, ezért volt úgy, hogy napjában háromszor is kellett mennem a befagyott géppisztoly és géppuska miatt. Be kellett segítenem az élelmiszer vételezésbe is, mert a konyhások mind idősek voltak és sem ők sem pedig az öltözetük nem bírta a –35 C. fokos hideget. Igaz én szívesen mentem, mert a nagy raktárból mindig tudtam szerezni húskonzervet vagy szalonnát és glicerint a géppuskához. Ez azért volt jó, mert így nem hívtak annyiszor ki a géppuska hűtését javítani, no meg a Mamka kislányának is tudtam adni hol egy kis húst vagy szalonnát. Nagyon jók voltak hozzám ők is. A néni kislánya csinált nekem két pár gyapjú harisnyát. Ez jó is volt, mert november közepén már 38 C. fokos hideg volt. A raktárból való vételezéskor már csak síléccel lehetett közlekedni.

Már nem csak a néniékhez jártam, hanem a fia barátjához is. Itt először féltem mert a néni fiát és a nagyobbik lányát a németek agyonlőtték. A fia barátját olyan súlyosan megsebesítették, hogy le kellett vágni a lábát, a családját pedig kivégezték. Ő tudott róla, hogy abban az ütközetben hol rejtették el a hátrahagyott fegyvereket az orosz katonák. Nagyon hamar jóba lettünk úgy, hogy még azt a halina csizmáját is nekem adta amiben Ő harcolt.

A legközelebbi találkozásunkkor meg is mondta, hogy hol vannak a fegyverek. Ez állt 45 db dobtáras géppisztolyból 2 db nehézpuskából és 2 db aknavetőből. Én nagyon örültem ezeknek mert a századparancsnokom azt mondta az embereknek, hogy aki szerez 5 db géppisztolyt az haza mehet karácsonykor szabadságra. Ezt úgy kellett véghezvinni, hogy át kellett menni a szigetre és ott a bunkeroket feelrobbantani. Nagyon hideg volt a Don befagyott így át lehetett menni rajta. A vállalkozók közül Gál őrnagy jelölte ki a 60 főt. Az egyik alkalommal én is részt vettem ebben a vállakozásban. A parancs úgy szólt, hogy a bunkereket éjjel 1 órakor a piros rakéta jelre fel kell robbantani. Ezt odaátról úgy tudták, hogy a piros rakéta után támadás lesz. Az orosz tüzérség nagy Ilinkáról már várt bennünket. A rakéta lövés után nem a bunkerok közé hanem a vonalunk felöli Don jegét lőtték, úgy, hogy a tüzérségi lövedék és a beszakadt jég együttes temetője lett a katonáknak.

Én a bal lábamon megsebesültem. Amikor már lecsendesedett minden óvatosan, ahogy a sebesülésem engedte jégtábláról-jégtáblára csúszva visszatértem a hadállásba.

Visszavittek a fegyvermesteri bunkerba ahol egy idősebb munkaszolgálatos kivette a lábamból a szilánkot, majd elvittek a jekaterinovi kórházba. Innét nem haza küldtek hanem vissza a harcállásba. Itt tudtam meg, hogy az az idősebb munkaszolgálatos aki a szilánkot eltávolította egy zsidó orvos volt. Egy lángon megmelegített zsebkéssel vette ki a szilánkot.

A jó Isten is úgy akarta, hogy az istentelen Gáll őrnagy aki sok ember életéért felel „odafönn” súlyos haslövést kapott. Többé nem garázdálkodhatott az emberi élettel.

A gyógyulásom után elárultam a századparancsnokomnak, hogy én kilencszer mehetnék haza karácsonyozni. Azt válaszolta, hogy éppen most kapta a parancsot, hogy a 2. Század fegyvermestere is elesett és az Ő munkáját is nekem kell átvenni.

A műhelyemben dolgoztam – éppen a saját géppisztolyomat javítottam – amikor bejött a századparancsnokom és így szólt: - Szakaszvezető, nem jól aludtam az éjjel és azon gondolkoztam, amit mondtál, hogy kilencszer is haza mehetnél. Én mivel tizedes voltam azt hittem, hogy az írnokhoz szólt. – Neked szóltam – mondta – most jövök az ezred parancsnokságról, előléptettek szakaszvezetővé. Sőt ha visszatér a hadkiegészítő parancsnok már csak alá kell írni a felterjesztést a vitézségi érem valamelyik fokozatára. Én azt kértem tőle, hogy 9 embert engedjen haza szabadságra azért a 45 dobtáras géppisztolyért, meg a nehézpuskáért és az aknavetőkért cserébe. Nézett rám a főhadnagyom és azt gondolta, hogy elmebajos lettem a sebesülésemtől. Kértem, hogy menjünk el arra a helyre ahol a fegyverek vannak. Amikor a nénike meglátott tízünket, úgy megijedt, hogy ki se mert jönni. Szerencsére ott volt a sebesült katona aki megismerte a hangomat és kijött. A főhadnagy bátorította, hogy ne féljen. Elmentünk előszedni a fegyvereket és elvittük magunkkal a sebesült orosz katonát is. A főhadnagy maga vitte az ezred törzshöz. Sajnos én utána már nem találkoztam vele.

A főhadnagy mikor visszajött megkérdezte, hogy ki legyen az a 9 ember aki eltávozhat. Én szívem szerint az egész századot javasoltam volna. Nekik a szabadságos vonaton már nem kellett géppisztoly mivel már nem kellett visszajönniük. Ez annak volt köszönhető, hogy megígérték, hogy az elrongyolódott embereket leváltják. Január 14-én az oroszok majdnem tejesen leváltották a Magyar hadsereget. Így 9 családapát megmentettem tán a biztos haláltól. Bíztam abban, hogy azok a fegyverek amiket szereztem egy kis bizalmat adnak a katonáinknak.

1943. január 14-én az orosz haderő elérte az állásainkat. A századparancsnokunk tudatta a katonáikkal, hogy vissza kell vonulnunk, mert 60 km-re a hátunk mögött be vagyunk kerítve. A visszavonulásunk elég rendben zajlott és az emberek bíztak a fegyvereinkben. Sajnos a Halálvölgy előtt, ahol az orosz csapatok igen nagy erővel támadtak minket nem tudtuk felvenni a harcot a harckocsik ellen. Kamenka községnél a századparancsnokunk egy nehéz aknavetős csapáskor súlyosan megsebesült és meghalt. Századunk ekkor kezdett meggondolatlanul visszavonulni. Én kb. 80 fővel együtt Oksztrogosz felé vonultam vissza. Úgy hallottuk, hogy ott még vannak magyar csapatok. Igyekeztünk áttörni a bekerített vonalat és felzárkózni hozzájuk. Ez sikerült is annak ellenére, hogy visszavonulásunkat egy komoly felsőbb tiszt sem segítette. Nem a katonáink vesztették el a fejüket hanem a tisztjeikt hagytak cserben!

A parancsnokok – sajnos – tapasztalatlan tartalékos tisztek voltak. Iskolai tanítók, irodai alkalmazottak, akik nem katonai tudásuk alapján hanem az iskolai végzetségük után lettek tisztek. A katonák megmentéséért a visszavonulásnál semmit sem tudtak tenni. Sajnos még a felsőbb tisztek sem.

A halálvölgyi támadásnál kapott sebesülésem kiújult ezért kórházba kerültem. Így az osztrogoszi harcokban csak részben voltam jelen. A kórházból kijövet megkerestem a 13. Gyalogezredből megmaradt katonákat. Ez kb. 900 ember volt, lerongyolódva, fegyvertelenül. Az osztrogoszi harcokban újból megsebesültem és így a kijevi kórházba kerültem 1943. Augusztus 2-án. Innét Lengyelországba, Krakkóba vittek kórházba. Ezt követően augusztus 14-én Lavozsiba a fertőtlenítőbe, majd haza a 11. Helyőrségi kórházba vittek. Augusztus 18-án kerültem haza Bélapátfalvára. Egerben szereltem le 1943. Augusztus 22-én.

* * *

Mindezekből, a szörnyű tragédiáról, a pusztulásról, az elkeseredett harcról a végsőkig való kitartásról mit tudhattak az otthoniak?

A miskolci sajtó január 10-én számolt be először a keleti front veszteségeiről. Az újság augusztus 20-tól számítva adta meg a veszteség létszámát.

Tehát az augusztus 20-a előtt elesettekről, sebesültekről, illetve eltűntekről nem ejtett szót. „halottakban, sebesültekben, eltűntekben 13332 fő a honvédség vesztesége a keleti fronton augusztus 20-a óta” - írta főcímben a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap. Ezen belül a hősi halottak aránya összesen 2256 fő, sebesült 9017 fő, eltűnt 2059 fő. A lap tudósított a január 2-i szovjet támadásról is, melyet „fölényes biztonsággal” vertek vissza. Egyebekben a sajtó a viszonylagos nyugalomról, eseti vállalkozásokról tudósított, valamint az 1943. január 10-i újság címlapján „érdekes összehasonlítást” végzett az 1915-ös kárpáti húsvéti csata veszteségei és a doni veszteségek között. Külön kiemelte az újságíró, hogy a „bőséges téli felszerelésnek hála” fagyások nem fordultak elő .Valóban bőséges téli felszerelés valóban volt kiszállítva a hadsereghez, a Borsod című mezőkövesdi érdekeltségű helyi lapban például Pap Zoltán hadnagy még 1942. augusztusában felhívást tett közzé a téli gyűjtés megindításáról, és ezt követően a „Borsod” rendszeresen tájékoztatta az olvasóit, hogy az egyes községek által végzett gyűjtésnek milyen eredménye volt. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap is felhívást tett közzé a téli gyűjtésre. 1943. január 10-én tehát a veszteségeket nem túl jelentősnek látva optimista hangvételű tudósítást tett közzé a lap. Ezt követően a helyi sajtó a január 14-i áttörés másnapján címoldalban adott híradást a magyar csapatok „hősies küzdelméről”, valamint arról , hogy a magyar arcvonal előtt „változatlan hevességgel folynak a harcok”. Ugyanez a lapszám katonai vonatkozású híradásában háborús kitüntetésekről tudósít, így többek között Felcsiky Gábor és Gáll Sándor alezredesek magas kitüntetéséről.

Gáll Sándor őrnagy, szintén az ezred zászlóaljparancsnoka. A kegyetlenségig szigorú ember, aki a hátratámolygó légnyomásos katonákat kiköttette, máskor egy gyalogost a lövészárokban felkoncolt, illetve agyonlőtt egy géppisztoly-sorozattal, mert szolgálat közben éjjel elaludt és a társát az oroszok géppuskástól elvitték. Engem, illetve a főfigyelőt egy délelőtt távbeszélőn felhívott és megkérdezte, hogy a főfigyelőmben milyen rendszerű gyorstüzelő fegyverem van, és látom-e tőlem északra a visszavonuló katonákat látom, tőlem É-ra mintegy 800 méterre. Erre megparancsolta, hogy vétessem golyószórótűz alá a zászlóaljának hátráló embereit. Ezt a témát úgy oldottam meg, hogy 300 méterrel nagyobb irányzékkal tüzeltettem, így az nem tett kárt magyar emberben.

Felcsiki Gábor őrnagy, a harmadik zászlóaljparancsnok a gyalogezredben. Az 1938-as események óta a „Hangonyi hősnek” hívták, mert zászlóaljával megrohamozta a hangonyi cseh kiserődöket. Nagyon jó katona volt furcsa beszédmodora ellenére jó benyomással volt katonáira, azok szerették is. Főleg távbeszélőn beszélt velem, arra is valamely, a zászlóalja előtt lévő célt vette észre és arra tüzet kért. Utoljára Vele 1943. január 14-n este találkoztam és beszéltem, ugyanis 14-n estére én már három irányban nem tudtam a figyelőm személyzetével kitörni, illetve visszavonulni, de mivel az előttem fekvő árokrendszerben – ami szembenézett a Donnal – a gyalogság kitartott, illetve nem vonult vissza én embereimmel lementem a gyalogsági árkokba és kb. 2 km-t mentem déli irányban, s úgy fordultam NY-i irányban és akkor egy gyalogos őr megállított és amikor megtudta, hogy tiszt vagyok, mondta, hogy keressen fel Felcsiki őrnagy urat, aki itt van a bunkerban, mert azt a parancsot adta ki, hogy ha erre tiszt megy el, az feltétlenül nézzen be hozzá. Természetesen bementem a bunkerébe, ahol fehér hólepelben sétált fel és alá. „Hát már Te is itt hagysz fiam, szólt, miután jelentettem, hogy rádióparancsra Jekaterinovkára kell vonulnunk, mivel Ilinkáról lövegeinket – amelyek délelőtt már közeltámadást kaptak, más ütegtől kapott hatosfogatokkal sikerült elvontatni, és én megyek utánuk. Vigyázz magadra kiáltással bucsuzott tőlem és azóta nem tudok róla, hogy mi lett Vele. Mi hátramentünk nagy óvatosan Ilinkába a volt tüzelőállásba, már nem volt ott senki. Benéztem a lőszeres bunkerekbe, tele volt lőszerrel, reggel, amikor lett volna nem engedtek lőni, csak 30 gránátot kaptam, most meg – ahogy utólag megtudtam – mintegy 360 gránátot hagytak itt, mert nem volt több ló a vontatáshoz, a mi megmaradt és otthagyott lovaink 200 méter sem tudtak volna egy szánt húzni még üresen sem.

 A január 17-i vasárnap megjelenő lapszám címoldalán a következő volt olvasható: „Huszfokos hidegben összeomlott a magyar arcvonal ellen indított minden szovjet támadás.” „Lankadóban van a magyar vonalok elleni roham.” A sajtó a magyar erők erőn felüli kitartását méltatta. Idézzük csak vissza, mit írt e két drámai napon vitéz Gáll alezredes.

 „A visszavonulás pánikszerűvé vált.” „A Jugyinónál harcban álló ezredkötelék legénységi állományának 75%-át elvesztette, a tisztek közül pedig csak négy fő jött vissza.” A január 19-én kedden megjelenő lapszám már valamivel reálisabb tudósítást tett közzé. mert mint a címoldalon írták „súlyos veszteségeket okozva, és súlyos veszteséget szenvedve tartja arcvonalát a túlnyomó ellenséggel szemben a honvédség”.

A január 24-én vasárnap megjelenő Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap főcímoldalán már döbbenetes a hír. „A veszteségek súlyosabbak, mint eddig voltak, de meg sem közelítik az ellenséges hírverés által közölt adatokat.” „A Don középső szakaszán a német-olasz páncélos hadsereg tervszerűen elszakadt az ellenségtől.” A honvéd vezérkar főnöke a következőket tette közzé az MTI által: „Az elmúlt hét folyamán csapataink tovább folytatták a mozgó háború keretén belül tervszerű hadműveleteiket.

 A szovjet súlyos veszteségeket szenvedett. (A magyar veszteségekről a hadserg parancsnokság csak annyit állapított meg, hogy a veszteségek súlyosabbak, mint eddig voltak... számszerű adatok még nem állnak rendelkezésre)”.

 A veszteség felmérésére lényegében csak hetekkel később, a visszavonulás után a kijelölt gyülekezési körletekben kerülhetett sor.

Október 6-án zászlóaljunkat ismét az első vonalba vezényelték. Ezúttal Marki-tól D-re a folyóval párhuzamos dombvonulaton vettük át a szintén igen gyengén kiépített állásokat. Műszaki akadályok itt sem voltak. A 60-80 m magas dombokról messze be lehetett látni a folyó K-i oldalán levő ellenséges területre. Mozgást csak nagyon ritkán a folyótól 3-4 km-re levő községekben lehetett észlelni. De azt sem zavarhattuk, mert a tüzérségnek alig volt lőszere. Századom védőállásának a kiterjedése 2300 !! méter volt. Csökkent létszámú századommal (eddig 20% veszteségem volt) a védelmet ezen a nagyon széles területen csak egymástól 50-70 m távolságban levő fészkekkel lehetett megoldani, 4-5 fő egy-egy fészekben. Komolyabb szovjet járőr tevékenység ellen csak nagyon nehezen tudtunk volna védekezni, de csak kisebbekkel találkoztunk egyes éjszakákon. Ekkor már egyre hidegebbre fordult az idő, általában mínusz 10-20 fok között járt a hőmérő. A meleg ruhával hiányosan felszerelt legénység a hidegtől sokat szenvedett. Ebben a védőállásban két és fél hónapon át voltam egészen december 20-ig, mikor is szabadságra távoztam.

Szabadságomról 1943. Január 11-én tértem vissza és az esti órákban jelentkeztem zászlóaljparancsnokomnál Bohus Zoltán alezredesnél. Ekkor tudtam meg, hogy zászlóaljunkat időközben leváltották. A fegyvereket a leváltó alakulat embereinek az állásokban kellett átadni, így teljesen fegyvertelenek voltunk.

Mint kiderült, másnap reggel 6 órára menetparancsunk van, (jan.12.) Karpenkovo-ra a VII. hadtest parancsokság székhelyére. Ott kell jelentkeznünk azért, mert a zászlóalj át lett helyezve a megszálló alakulatokhoz.

Mintegy 15 km-es menet után kb. 10 óra tájban É-ÉK irányból hatalmas erejű tüzérségi tüzet észleltünk. Karpenkovo-n tudtuk meg, hogy a szovjetek nagy támadást indítottak Iriv-nál. Este 18 óra tájban érkeztünk meg úti célunkhoz, s ott tudtuk meg, hogy útközben keresték zászlóaljunkat, mert bár fegyvertelenek voltunk, vissza akartak az arcvonalba rendelni. Mivel nem a főútvonalon mentünk, nem találtak meg bennünket. Karpenkovo-i jelentkezésünkkor már nem küldtek vissza, hanem a jól kiépített bunkerekben védelemre való berendezkedésre utasítottak. Fegyvereket a hadtest javító műhelyében javításra váró jobbára hibás fegyverekből kaptunk, amiket próbáltunk használható állapotba hozni.

Január 13-tól 18-ig tartózkodtunk a bunkerekben. Az arcvonal helyzetéről csak annyit tudtunk, hogy a szovjetek több helyen áttörtek és a mieink súlyos harcokat vívnak és rendezetlenül vonulnak vissza. Január 15-én rajtunk keresztül vonultak előre igen leromlott állapotban a Kramer hadtest egyes alakulatai, de másnap hajnalban már jöttek is visszafelé maradékaik.

Január 17-én délután meglepetve értesültünk arról, hogy a VII. hadtestparancsnok és törzse bármilyen parancs kiadása nélkül egy helikopterrel távozott.

 Így számunkra továbbra is érvényben volt Hitler esztelen parancsa, hogy az utolsó csepp vérünkig tartsunk ki. Ezt teljesen értelmetlennek tartottuk s az a véleményünk alakult ki, hogy hadsereg parancsnokunknak Jány vezérezredesnek több tízezer magyar katona megmentése és kedvezőbb védelmi helyzet kialakítása érdekében ki kellett volna adnia már a harmadik napon a parancsot a Voronyezs-i vasútvonalra való visszavonulásra.

Január 18-án már csak kisebb csoportok vánszorogtak az Alexejevka felé vezető úton hátrafelé, majd megszűnt ez a hátramozgás. Viszont szürkületkor – úgy 5 km távolságban – megjelentek a szovjet első vonalat jelző rakéták fényei.

A hadtestparancsnok távozása után egyre kevésbé éreztük kötelezőnek az őrült kitartási parancs betartását. Senkivel sem volt összeköttetésünk, teljesen el voltunk szigetelve mindenkitől. Így a tisztikar véleményét figyelembe véve zászlóaljparancsnokunk arra az elhatározásra jutott, hogy az ellenséggel felvesszük ugyan a harcot, de utána visszavonulunk. Így is történt. Mintegy félórás tűzharc után, amiben az ellenség részéről csak gyalogos egységek vetek részt, a község NY-i szélén gyülekezve megindultunk mi is hátrafelé.

Meglepetésünkre az ellenség nem követett bennünket, úgy látszott támadási céljaikat elérték. Az Alexejevka felé vezető úton NY felé menetelve egyre több katonát, munkaszolgálatost, különféle járműveket előztünk meg. Az emberek szánalmas állapotban voltak. Az út mentén egyre több volt a megfagyott ember. A hőmérséklet mínusz 30 fok alatt volt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a szovjetek a csapatmaradványok körülkerítésére törekednek, célunk a harapófogó NY-i oldalának mielőbbi elérése volt azzal a szándékkal, hogy mindenáron megkíséreljük a kitörést. Ezért nem volt módunk a hátra vánszorgókkal való törődésre. A január 18-i éjszakát egy község templomába és házaiba zsúfolódva töltöttük. Leírhatatlan volt a káosz, parancsnokoknak, rendezett egységeket sehol sem láttunk. Mindenféle nyitott ajtajú raktárak, tele oldal szalonákkal, kolbásszal, cigarettával, stb. mindenki azt vitt el ezekből, amit akart. Milye jó lett volna, ha korábban ezeket az első vonalakban kiosztották volna, de ott ilyesmit nem kaptunk, mert német koszton voltunk. Hajnalban továbbindultunk az úton, amely úgy látszott az egyetlen volt itt NY felé. Egyre inkább nő a tömeg. Összetorlódnak emberek, állatok, járművek. Időnként le-le csap egy szovjet repülőgép és vadul géppuskázza a hómezőkre vetődő tömegeket. A méteres hó miatt az úton kívül csak nagyon nehezen lehetett előbbre jutni.

A Magyar Távirati Iroda 1942 január 31.-én tette közzé a honvédvezérkar főnökének közleményét. Szombathelyi vezérezredes tájékoztatta a sajtót, hogy a magyar hadsereg új védőállásainak berendezése "tervszerűen folyik" A Voronyezstől délnyugatra elterülő térségben folyó elhárító csatákban a magyar csapatok is "kivették a részüket".Meglepően optimista jelentést tett közzés Szombathelyi vezérezredes. A magyar csapatok "rugalmasa vezetésének köszönhetően az ellátó szolgálat jól működik,lőszer és élelmiszer tekintetében alig van zavar, gondoskodás történik, hogy a katonák a hideg ellen megfelelő védelmet kapjanak." A miskolci helyi újság címlapján azonban ez is olvasható volt." A donmenti harcot a magyar hadsereg nem vesztette el" A cikk terjedelmesen beszámolt az orosz tömegtámadásról, mely ellen a magyar tüzérség képtelen volt védekezni. A nagy túlerő, főleg a harckocsik számbeli fölénye hét napi hősies harc után a csapatokat meghátrálásra  kényszerítette.

A veszteségeket fokozta az orosz tél. Az újságcikk hangvétele, állításai ellentmondásba keveredtek. Látszott hogy a cél az általános döbbenet, tompítása volt." A magyar hadseregnek csak veszteségei voltak". "Ezek nagysága még most nem állapítható meg." "A rendezett visszavonulás ellenére a csapatok összekeveredtek." "Veszteségeink nem akkorák mint azt az ellenséges propaganda állítja, a magyar hadsereg egyharmada most is harcban áll."Az újságcikk zárórészében igyekszik a hozzátartozókat nyugtatni"...az ország lakossága várja a híreket személy szerinti hozzátartozói sorsáról.Ez el is fog jönni. A magyar társadalomnak éppen ezért fel is kell készülnie, hogy az özvegyeket és árvákat segítse, megnyugtassa, megértesse, hogy szeretteiknek a hazáért hozott áldozata nem volt hiábavaló..."(kiemelés tőlem Sz.Gy.)

Egy héttel később a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap közzétette az MTI jelentése alapján a Vkf. 42. számú hadijelentését. Német kötelékekkel együtt vívott elhárító harcról számolt be, továbbá hogy " a honvédhadsereg zöme előtt ellanyhultak az ellenséges támadások." A honvédség sikeres "mozgó védelem" elvét alkalmazza. A  honvédegységek "erőn felül helytálltak", s mintegy mellékesen megjegyzi az újság, hogy "...az ellenségen kívül az időjárás viszontagságaival is kemény csatát kellett vívni..." Első alkalommal szólt arról hogy bizony tömeges fagyások történtek, annak ellenére hogy a "téli felszerelés kifogástalan volt."

A helyi sajtó "idillikus képfestése" után lássuk mi is történt az arcvonalból kivont csapattestekkel, mi lett a megmaradt 13. gyalogezredbeliek sorsa?

A VII. hadtestparancsnokság 1943. február 24-én adta ki rendeletét a hadtest  újjászervezésének megkezdésére. E rendelet alapján a 19. könnyű hadosztály parancsnoka is kiadta intézkedését az újjászervezés megkezdésére. Első feladat volt a visszavonult csapattestek személyi és anyagi számbavétele, rendezése és hadrafoghatóvá tétele.  Ennek érdekében először is a betegek és az egészségesek szétválasztása történt meg. Ezt követte az eredeti hadrend szerinti kötelékrendezés. Ez lényegében összevonásokból és kötelékek megalakításából állt, ez jelentette az újjászervezés első és második fázisát. A harmadik fázis az összevont alakulatból a seregtest megalakítása volt. Az újjászervezési munka ütemezése a következők szerint történt. A 19. hadosztály törzséhez utalták a 19. lovasszázadot, a 19. légvédelmi gépágyús üteget, valamint a 19. híradószázadot. A 13. gyalogezredhez nem utaltak alakulatokat, ikerezredéhez, a 43. gyalogezredhez utalták a felváltásra érkezett 12/I. zászlóaljat. A 19. tüzérezred, valamint a hadosztályvonat önállóan intézkedett. Az egységek felülvizsgáló bizottságokat állítottak fel. Ebben egy tényleges törzstiszt, egy tényleges főtiszt, egy orvos kapott szerepet, és ezt a bizottságot kiegészítette a szükséges segédszemélyzet.

A bizottság orvosi vizsgálat alá vetette mind a tiszteket, tisztjelölteket, tiszthelyetteseket és a legénységet is. Az egészséges hadra fogható állomány „A” jelzést kapott. Külön kellett nyilvántartani „B” jelzéssel a két héten belül gyógyuló betegeket. „C” jelzéssel látták el a két héten túl, de hat héten belül gyógyuló betegeket. A hat héten túl gyógyulóak „D” jelölést kaptak. Külön kategória képezte a megrokkant vagy alkalmatlanná váltakat („E”). A fertőző betegek jelzése „F” volt. A felülvizsgáló bizottság az alakulatonként felvett névjegyzéket három példányban kellet hogy elkészítse.

A kimutatást aszerint kellett még megbontani, hogy kik a ténylegesek, azaz hivatásosok, kik a sorállományba tartozók, illetve a tartalékosok. A felülvizsgáló bizottságok mellett létre kellett hozni gazdasági tiszt vezetésével egy anyagi bizottságot. Az anyagi bizottság feladata volt a fegyverzet, a lőszer, a tüzéroptika, a ruházat, felszerelés, híradóanyag, gázvédelmi anyag, vonatanyag számbavétele, és ezeknek a „vanálladékának” megállapítása. A következő lépcsőben a hadosztályparancsnokság az új elhelyezési körlet előkészítésére és a biztosításra adott ki intézkedést. Először is harcegységek felállítását rendelte el, így a 13. gyalogezred egy csökkentett zászlóaljat három puskásszázaddal kellett hogy biztosítson. E csökkentett zászlóalj felállítását  1943.III. 1-én az alakulat elindításánál jelenteni kellett a hadosztályparancsnoknak. A 13. gyalogezredből felállított harcegységet szálláskörletek biztosítására és járőrtevékenységre használták fel. A hadosztályparancsnok intézkedett arra, hogy a csapatok a műúthoz közelebb kerüljenek. A hadosztály más alakulatait, így többek között a 43. gyalogezred maradványait, úgynevezett szálláscsináló közegként küldte előre. A hadosztályparancsnokság Koselezre került. Sajnos az még akkor nem volt tisztázott, hogy az alakulat milyen szállítóeszközökkel rendelkezik. Nemcsak, hogy a szállítóeszközökről, hanem a megmaradt lovakról sem volt megfelelő kép, ezért Asztalossy vezérőrnagy intézkedett minden alárendelt alakulat, így a 13. gyalogezred felé is, a hátaslovak bejelentéséről. Az egység megmaradt részeinek számbavétele az anyagi, szállítóeszközök feltérképezése mellett a rend és a fegyelem helyreállítása volt a hadosztályparancsnokság legfontosabb feladata. A 13. gyalogezredhez február  28-án 22.30 órakor érkezett meg Asztalossy vezérőrnagy parancsa. A hadosztályparancsnok úgy látta, hogy a rendnek és a fegyelemnek még a csírája sem észlelhető. Megbotránkoztatónak tartotta, hogy az utak tele vannak lemaradókkal, botra támaszkodó bicegőkkel, piszkos, gondozatlan, szabálytalan ruházatú, összességében szánalmas külsejű katonákkal. Úgy látta, hogy ezek a katonák a fegyelmezett egységek becsületét is sértik, ugyanakkor az orosz lakosság is gúny céltáblájává teszi őket. [Ez olyannyira nem volt igaz, hogy több visszaemlékező is állította, hogy az orosz lakosság támogatta őket, élelemmel, tisztálkodási lehetőséggel segítette a visszavonulókat - SzGy.] A hadosztályparancsnok véresen kemény rendszabályokat vezetett be. A szálláskörletekben is csak zárt egységben engedélyezte a mozgást.

Ez alól csak a karszalaggal ellátott jelentésvivők voltak kivételek. Ételkiosztást kizárólag a zárt rendben vonulóknak engedélyezett.

A menetből lemaradók ellen a tábori csendőrök számára testi fenyítés alkalmazását rendelte el. Való igaz, hogy a menet előtt a menetképtelenek kiemelése érdekében és egészségügyi intézményben való elhelyezése céljából orvosi vizsgálat tartását is előírta.

 Elrendelte a szálláskörletek őrséggel történő lezárását, aki iratokkal nem rendelkezett, az szökevénynek volt tekintendő, és a legközelebbi tábori bíróság elé kellett állítani.  A rongáló károkozók elrettentetése érdekében megtizedelést helyezett kilátásba. Kikötéssel fenyegette, aki az öltözetét nem megfelelően hordta, illetve a tisztasági szabályokat nem tartotta be, ruházata piszkos volt. Az öltözet, illetve felszerelési tárgyak előírás ellen történő viselése felelősségre vonást eredményezett. Az elhelyezési körletet csak írásos parancs ellenében lehetett elhagyni. Szánon, szekereken kizárólag csak a kocsis ülhetett, a zászlóalj és az ezredparancsnok, ha hátaslova nem volt. Asztalossy vezérőrnagy drákói intézkedései nemcsak a legénységet, hanem a tiszti kart is sújtották.

Akik életben maradtak…

Jány vezérezredes szemlét tart a 13.gyalogezred maradványainál.(Réty foto)

Lóskay Ferenc ezredes a 19.k.hadosztály ideiglenes parancsnoka által írt harctudósítás.

Jány tábornok reflexiói v. Lóskay Ferenc ezredes által írt harctudósításhoz.
Ebből is olvasható, hogy az ominózus január 24.-i parancsa első benyomásai alapján fogalmazódtak meg benne.
Itt már higgadtabban az eseményeket reálisan értékelve ír.

Megy hazafelé a vonat…1943 tavasza (Réty foto)

1943. március 2-án a 13. gyalogezred maradványai Staviskoje községben helyezkedtek el. Március 4-én a hadosztályparancsnok ismét kiadott egy intézkedést az újjászervezés vonatkozásában. E szerint a csapattest állományában lévő tényleges tiszteket, név, rendfokozat, fegyvernem, eredeti beosztás, jelenlegi beosztás, különleges szakképzettség alapján kellett jelenteni. Továbbá a hasznavehetetlen fegyverekről kellett jelentést adni. Emellett megismételte a hátaslovak számának megállapítására vonatkozó parancsát, és ami a leglényegesebb, végre intézkedtek a ruházati és felszerelési igények kielégítésére, erre annál is inkább, hogy a II. 28-án kiadott szigorú öltözeti szabályokat végre tudják hajtani.

A csapattest újjászervezésének második ütemét március 5-én rendelte el a hadosztályparancsnokság. Az újjászervezés gyorsítása érdekében alakulatokon belül kötelékszervezésre került sor. Ennek érdekében a hadosztályparancsnok kiadta a szükséges hadrendtáblázatokat. Ebben természetesen az elérendő célt fogalmazta meg, és amennyiben létszámhiány miatt az nem volt lehetséges, részbeni felállítást is engedélyezett, de teljes egységként. A felállítandó egységek megalakításánál elsősorban a 30 éven aluli és a 30-35 év közötti alkalmas, illetve legfeljebb hat héten belül gyógyuló beteg legénységi állományúakat lehetett felhasználni. Harcos állományba a 30 éven aluliakat kellett besorolni. A kisegítő csapatvonat személyzetét adták a 35 éven felüliek. A betegek ideiglenesen az úgynevezett nehézfegyvercsoportba voltak beosztva. A nemzetiségieket kiemelték a legénységből, és azokból munkásszázadokat kellett alakítani. Minden gyalogezred köteles volt egy teljes zászlóaljat kiállítani. Ezeket az újjászervezett egységeket látták el elsősorban fegyverekkel, a többi alakulatnál csak annyi maradhatott, amennyi az önvédelemhez elegendő volt. A fegyverzeti hiányokat a hadosztályvonattól elvont fegyverekkel is pótolták. A parancs végrehajtásáról március 8-ig kellett az alárendelt alakulatoknak jelentést tenni. Természetesen ezen intézkedések megtételére, nyugodt körülmények között történő végrehajtására nem sok idő volt, ezt bizonyítja a március 6-án kiadott előzetes menetintézkedés is, melynek értelmében a 13. gyalogezred március 6-án délelőtt 10.00 órakor Liholetki, Koselez, Arbusim irányába megkezdte a menetet. A gyalogezred parancsnokának,Koselezben kellett jelentkeznie a hadosztályparancsnokságnál. Pihenő Arbusimban volt, ahol is hatnapi élelmet vettek fel, a gyalogezrednél jelentkező betegeket Koselezben kellett leadniuk. Még ugyanez nap történt intézkedés a hadosztály további előrevonására. A 13. gyalogezred vitéz Gáll Sándor parancsnoksága alatt a III. menetcsoportba kapott beosztást. Előttük a 43. gyalogezred haladt, az ún. II. menetcsoportban. A végtelennek tűnő menetelés, az erőltetett gyalogmenetek március közepén megszűntek, illetve megszűnni látszottak. Az új elhelyezési, illetve átszervezési körletekbe vasúti szállítással érkeztek a csapatok. Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen, ezt bizonyítja, hogy a hadosztályparancsnok a vasúti berakás körül tapasztalt rendellenességeket megállapította és összefoglalta, és azokat az alárendelt alakulatoknak a legénységi kioktatása céljából kiadta.

Legjellemzőbb hibák, melyek a hadosztályparancsnokság rosszallását váltották ki, hogy nem volt kijelölve rakodótiszt, a kijelölt szállítmányok későn érkeztek, benzinraktár mellett dohányzik a legénység, nincs elegendő élelem, a parancsnokok erélytelenek. Adminisztrációs oldalról a szállítás egészen kiválóan megszervezett volt

 A gyakorlatban azonban voltak problémák. 1943. március 18-án pl. a 13. gyalogezred három tisztje, 72 legénységi állományú tagja 108 lóval és 41 országos járművel hiába várakozott arra, hogy az országos járművek szállítására előírt ún. „I” kocsik a szerelvényhez megérkezzenek. Ez újabb fejetlenséget váltott ki. Ennél szörnyűbb volt, hogy a betegek szállítására nem volt jármű biztosítva. Asztalossy vezérőrnagy elrendelte, hogy a „D” „E” „F” jelzéssel ellátott – tehát lényegesen súlyos – betegek gyalogmenetben tegyék meg Kievig az utat. Aki elért Kievig, remélhette, hogy túléli és hazatér, Kievben már működik a 116. számú tábori kórház.

Nem tudtunk aludni, pihenni nem lehetett a gyűjtőhelyre befutott katonákat díszlépésben vonultatták, minket tiszteket Jány gyáva árulónak nevezett, mi jószántunkból mentünk. Alekszjevkától még négy nap volt nehéz, féltünk az orosz hátbatámadásától. Csináltattam lövészfészkeket, védekeztünk, de a német ellennyomás erős volt, keményen védekeztek, pedig ők is sokat fagyoskodtak, de minket segítettek nekik köszönhetjük hogy átjutottunk. A fagyások miatt sok volt a veszteségünk. Újonnan kihozott ludovikás tisztek aljasul bántak a katonákkal, ... Hadbiztosi hivatalt kaptam.  A megszállók ellátását szabályoztam. Aztán kértem a parancsnokot engedjen haza ez 43 márciusában volt. Én április 1.-el hazakerültem. Itthon nagyon örültek a barátaim, elöljáróim. Eltelt május, engem kitüntettek Signum Laudis hadiszalagon a kardokkal, a kormányzó úr saját kezűleg adta át. Volt aki lovagkeresztet kapott. A kormányzó feltűzte, azt a boldogságot, hogy azért nem volt hiába. Utána választhattam hol akarok szolgálni.Üdültem Balatonfüreden 3 hétre, rendbehoztak minket. Onnan haza és a VII.hadtest törzscsapatába bekerültem. A hadtest még kint volt a  fronton, de csak a törzskara.

A csapatok eü. helyzete január hó 1-től 15-ig általában kielégítő. Hűléses megbetegedések és a fokozódó hideg időjárás következtében fagyásos jelenségek mind gyakrabban kerültek intézeti kezelésbe. A fagyásos esetek között uralkodó volt a lábfagyás. Az említett betegségek még tömegesebben jelentkeztek a munkaszolgálatosoknál. A legénység erőbeli állapotának fenntartását az időjárás megkívánta kalóriadús táplálkozás főleg a küzdők egyes csapatrészeinél nem biztosította. Ezzel magyarázható egyrészt a hűléses és fagyásos megbetegedések kiváltódása. Téli ruházkodás derékig szinte tökéletesen biztosította a szervezet hideg ellen való megvédését, deréktől lefelé azonban a védekezésre nem bizonyult elegendőnek. Ezt bizonyítja a fagyásos jelenségeknek főleg az alsó végtagokra való korlátozódása. Lábbelinek tiszta bőrből való használata a láb védését nem eredményezi, tapasztalat szerint tiszta nemezből vagy nemezbéléssel kombinált lábbelik viselésénél fagyásos jelenségek nem voltak. A legénység erőbeli állapotának gyengítését azonban nagyban előmozdította a hosszú küzdő vonalbeli szolgálat is. Csapatok jelentése szerint Russla tetűpora hozzáfűzött reményeket beváltani nem tudta. Eü. oszlopok egy fertőtlenítőgéppel – más irányú elfoglaltságuk miatt is – a csapatok tömeges fertőtlenítését eredménnyel nem végezhették. Járványos betegség egy-két szórványos esettől eltekintve, nem fordult elő. Eü. intézetek ellátás menete zavartalan. Kisebb-nagyobb nehézséget okozott néha orvosokban, főleg csapatorvosokban fennálló hiány. Gyógyszerellátás sem az intézetek, sem a csapatok számára nem volt elégséges. Intézetekben rendes kórházszerű működést /: például rüh gyógyítását:/ emiatt nem lehetett kifejteni, illetve végezni. Fontosabb gyógyszerek: klochraethyl, jódtinktúra, alkohol, altatószerek, szódabikarbóna, kenőcsanyagok, sós hashajtók, egyes helyeken hiányoztak. A várható támadásokra való tekintettel az eü. intézetek állandó ürítésre kaptak parancsot. Ezek az ürítések zavartalanul történtek. Problematikussá vált azonban az eü. intézetek tova mozgatása. Az állandó egy helyben való település következtében anyag-felhalmozódás történt egyrészt, másrészt fogatolt járművek kiestek a használatból a lovak egy részének lóteleltető táborba való leadása miatt, így az eü. intézetek teljes személyi és anyagi elszállítása rendszeresített járművekkel teljesen lehetetlenné vált. Ezért eü. intézetek esetleges tovamozgatása céljából jármű hiányaikat eleve jelentették. Az orosz támadás sikeres előhaladásával jan. 15-ike körül megindult elsősorban az eü. oszlopoknak a harchelyzethez való átcsoportosítása, egyidejűleg pedig az összes eü. intézetek kiürítése és hátravonulása. Mindkét eü. oszlop fogatolt része már a támadás kezdetén ellenséges támadás áldozata lett és csaknem 100 százalékban elpusztult mind személyekben, mind anyagiakban. A gk. részek kb. 60 százaléka a visszavonulás folyamán a többszörös ellenséges behatásra elpusztult, illetve odaveszett.  Nowyj-Oskol-ban a 19. És a 23. Eü. oszlop és a közben csatlakozott 12. Eü. o. töredékei VII. hadtest rögtönzött eü. oszlop elnevezés alatt egyesültek és ez egy rögtönzött kórházat állított fel a még küzdő csapatok részére jan. 21-én. Az itt megfordult betegek legnagyobb létszámát a végtagok fagyása tette ki 75 százalékban. További néhány napos Anowka-i és Korotscha-i település után Belgorod-on át Stepowka-ra hadosztályához a 23. Eü. oszlop bevonult, a 19. Eü. oszlop Nedrigalloff-ra a hadosztály gyülekezési helyére, a 12. Eü. oszlop pedig szintén eredeti beosztásába.

A VII/1. Tábori kórház jan. 17-én a betegeinek előzetes elszállítása után eredeti állandó települési helyéről elvonult. 24 súlyos sebesültjét saját szánjain szállította magával kórházi felszerelésének legnagyobb részével egyetemben. Anyagának egészét szállító eszközök hiányában kénytelen volt – a kényszerítő körülmények miatt is – hátrahagyni. Első visszavonulási helye Nemcsustyi, onnan jan. 19-én Michajlowka-n át vonult tovább állandó ellenséges behatásoknak kitéve, miközben szétszóródott. A magával vitt sebesülteket Matrieno-Besowo-n dr. Juhász orvos zászlós felügyelete alatt a VII. hadtest gk. von. csoportparancsnokságnál hátrahagyta. Ezeket később Belgorod-ban kórháznak adták le. Belgorod-ban VII/8. tábori kórházzal jan. 29-én egyesült és bevonult a VII. hadtest von. parancsnoksághoz Tomarowka-ba. Ez időponttól kezdve említett parancsnoksággal folytatta menetét. Febr. 28-án állománya jelenleg kórháznál 3 orvos, szabadságon 1, vezényelve 3, sebesülten hátországba szállítva 1 orvos. A VII/2. tábori kórház 1943. Jan. 1-től 13-ig 150, jan. 13-tól 17-ig ugyancsak 150 sebesültet látott el. A sebesültek elszállítása kórházból jan. 17-ig zavartalanul folyt, dacára, hogy a visszavonulással kapcsolatos kiürítéshez szállító eszközöket a tábori kórház nem kapott. Még jan. 17-én is sebszállító gépkocsikon és személygépkocsikon 40 fő sebesültet szállított át Nowyj-Oskol-ba. A tábori kórház jan. 17-én 11 h 30 I-kor a 23. k. ho. szállásmesterétől gyors elvonulási parancsot kapott. A tábori kórház sebesültjeit, a haldoklók kivételével elszállította, a kórház fél anyagának hátrahagyása mellett. A sebesülteket részint Nowyj-Oskol-ba, részint Belgorod-ba szállította. A kórház jan. 18-án 12 h-kor indult el Matrieno-Gesowo-ból Alexajewka-n át hátrafelé, útközben ellenséges akna és partizántűz következtében teljesen szétszóródott, anyaga megsemmisült, a szállított sebesültek közül a könnyebbek, valamint a kórház legénysége szétszóródott részei Nowyj Oskol-ba, Belgorod-ba, illetve Karkow-ba széledtek szét. A kórház részei működést nem fejtettek ki. 1943. Febr. 3-án Tomarowka-n a VII/1. von. csop. parancsnokságnál a szétszórt részek egyesültek. Összesen 8 tiszt, 89 fő legénység, 20 ló, 9 ojm. Maradt meg a tábori kórházból. Leszámítva a szabadságoltakat és a kórházba leadottakat, jelenleg 1 fő orvosról (dr. Scholcz Andor orvos zászlós) és 56 fő legénységről semmi hír. A küzdő csapatok egészségügyi egység felszerelése csaknem 100 %-ban tönkrement, a vonat alakulatok kivételével. Csapatorvosokban és egészségügyi személyzetben 30 %-os veszteséggel kell számolni előreláthatólag. A szervezetszerű egészségügyi intézetek összevonottan is csak rögtönzött működést tudnak kifejteni. Az ellenséges támadások alatt a sebesüléseken felül a legénység az időjárástól szenvedett a legjobban. Majd a hosszú megerőltető visszavonulás párosulva élelmezési hiányokkal a legénység erőbeli állapotát igen veszedelmes mértékben lerontotta. A tetvesedés tiszteknél, legénységnél egyaránt elhatalmasodott. Ezen tények következtében a betegségekre való fogékonyság és főleg a kiütéses typhus járvány fellépésére a lehetőség minden pillanatban fennállott és jelenleg is fennáll. Szövődvényes influenza esetek a visszavonulás alatt mind gyakrabban léptek fel az influenzajárvány jellegét mutatva. Az erőbeli állapot feljavítására mielőbbi pihentetés, táplálkozás megjavítása volna szükséges. A legnagyobb veszélyt: a kiütéses typhus járvány elhárítást a tetvetlenítési eljárás végrehajtásával kellene megszüntetni. Mindezek a feltételek nagyobb, vasút mellett fekvő körletekben volnának megtalálhatók. Vasúton fürdő és fertőtlenítő vonatokat lehet beállítani, nagyobb elszállásolási épületekben laktanyaszerű életet, egyben a reorgasitatio teljes keresztülvitelét lehet biztosítani egészségügyi szempontból is.( A miskolci VII.hadtest harctudósításából.)

Nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a megmaradt 13. és 43. gyalogezredbeliek további sorsa. Volt olyan elképzelés is, hogy a 13. gyalogezred egy újonnal kialakított gyaloghadosztálynak legyen a része Ez az elképzelés aztán nem valósult meg, mert a 2. hadsereg újjászervezésével foglalkozó Budapesten 1943. március 14-én tartott megbeszélésen döntés született a 2. hadsereg maradványainak mielőbbi hazahozataláról, tehát még megszálló feladatokra sem engedélyezték felhasználásukat. A 2. hadsereg maradványai, így a 13. gyalogezred megmaradt részei is április közepén kapták meg a sorsukat eldöntő intézkedést. A 2. hadsereg - néhány parancsnokság, csapat- és vonatalakulat kivételével  - hazaszállítása 1943. április 24-ével kezdetét vette. Az erősen megcsappant állományú miskolci alakulatok hazatérése, fogadtatása bizony nagyon csendben történt. A korabeli sajtót tételesen napról napra tekintettük át, és még csak utalást sem találtunk a miskolci alakulatok, igy a 13. gyalogezred hazaérkezéséről. A miskolci csapattesek hősi harcait,tragikus pusztulásukat Jányi vezérezredes egy mondatban foglalta össze, melyet már fentebb idéztünk. A 13.gyalogezred hősiességét bizonyítandó ismerjük meg teljes terjedelmében Asztalossy vezérőrnagynak a 19. hadosztály paranscnokának emlékbeszédét. Szembetűnő lesz a változás a katonák megszólításának hangnemében, az 1943. január végi újjászervezési parancsokhoz képest. Az újjászervezás megkezdésekot érvényben volt Jányi vezérezredes januári parancsa, mely a honvédcsapatokat "rendezetlen, gyáva csürhének" nevezte, és mint láthattuk ilyen hangnemben adta ki intézkedéseit Asztalossy vezérőrnagy is. Március végén Jányi vezérezredes visszavonta januári parancsát, és új parancsában már "Don-menti hősökről" beszélt. így finomodott Asztalossy hadosztályparancsnok búcsúbeszéde is.

vitéz Asztalossy Aladár vezérőrnagy a 19.könnyű hadosztály parancsnokának emlékbeszéde a hősi halottak tiszteletére

Számolhatatlan nagy és beláthatatlan mennyiségű páncélos erővel támogatott orosz tömegek téli támadásának kivédése a szövetséges seregek által nagy áldozatot követelt. A román és német erők felmorzsolása után az olasz hadsereget semmisítették meg, ezáltal jobbszárnyunkat veszélyeztették. Két és fél hónappal ezelőtt megindult az orosz tömegek támadása a magyar hadsereg ellen. Páncélos erők bevetésével áttörték a magyar arcvonalat Urivnál. Amikor ezen áttörésüket kitágították a hátunkba verették, január 14.-én jött a támadás Scsucsjénél a 12.könnyű hadosztályon keresztül, mely a 19.könnyű hadosztály szomszédja volt. Ezen áttörésnél  megpecsétlődött a magyar hadsereg sorsa. A 19. könnyű hadosztály rendíthetetlen kitartással önfeláldozóan védekezett az oldala és a háta ellen indított orosz tömegtámadásokkal  szemben. Kétszeressé megnövekedett arcvonalán a 40 fok körül járó hidegben három nap, három éjjel küzdött étlen szomjan a szabd hómezőkön feküdve a páncélosokkal támogatott tömegtámadások ellen. 17.-én a negyedik nap reggelén orosz páncélosokon kívül gyalogság támadása, tehát súlyos harcok közepette jött a parancs, mely a VII.hdt. visszavonását rendelte el. Nehéz körülmények között elválva a súlyos veszteségeket szenvedett orosz tömegektől sikerült a visszavonulást végrehajtani. Ez azonban csak látszólagos volt. Sok szenvedés és nehézségek vártak még reánk. Az oroszok Kamenka, Kondenzovo felé, Rossoson  az olaszokon át Karpenkovo felé Urivon át Nikolajevka felé előtörve páncélosokkal állták utunkat. Rendíthetetlen  akarat szív és kitartás és önfeláldozás révén lehetett ezen gyűrűből kitörni. Ezen súlyos, emberfeletti küzdelmekkel telt napokban ezer és ezer bajtársunk váltotta meg életével hazája iránti kötelességét. Ezer és ezer hősi halott áldozatának köszönhető, hogy az orosz tömegek nagy veszteségeik folytán nem voltak képesek arra, hogy üldözzék vagy kövessék a magyar hadsereget. Úgy vált lehetségessé, hogy elváljunk az ellenségtől, így vált lehetségessé hogy sok-sok ezer magyar megmenekült a pusztulástól és magját képezheti egy újabb magyar hadseregnek. Bajtársak! Hősi halottaink emléke sokra kötelez minket. Igérjük meg, hogy követjük példájukat a kötelességteljesítés terén. Igérjük meg addig nem nyugszunk míg szeretett hazánk felett a pusztulás  veszélye lebeg, míg a bolsevizmus mindent legázoló ereje nincs végleg megtörve. Ígérjük meg kedves bajtársaim hogy hősi halottaink iránti hálánkat nem csak szóval hanem emlékezéssel fogjuk leróni. Bajtársaim, segítsük azoka akik kenyérkeresőjüket vesztették el. Mi által életünk, szabadságunk árán a nyomorba jutottak. Minden faluban szenvednek az özvegyek, árvák, szervezzük ezek megsegítését. Minden tehetős segítsen ott, ahol szükség van. Az állam erejéhez képest kis földjüknek a szántása, megmunkálása ez olyan támogatás, amellyel könnyíteni lehet szenvedésükön, biztosítani lehet megélhetésüket. Ezt tudjátok meg bajtársak, és akkor a mai ünnepi tisztelgésünk hősi halottaink előtt olyan elvetett mag lesz, mely hazánk és ezer éve küzdő magyar fajunk jövőben terebélyes fává fog fejlődni! Segítsünk egymáson, akkor az Úristen is megsegít minket.

A miskolci sajtó 1943. május 3-i számában beszámolt a keleti arcvonal hősi harcaiból hazatérő hadseregparancsnokság ünnepélyes fogadtatásáról. Ugyanez a lapszám számolt be Jányi Gusztáv vezérezredes miskolci látogatásáról.  Jányi Budapest felé tartva utazott át Miskolcon. A városban, a pályaudvaron vitéz Hegedűs ezredes, a honvédkerület parancsnoka, vitáz Borbély-Maczky Emil, a vármegye főispánja, Lichtenstein László, Miskolc város főispánja, Mikuleczky Gyula, alispán és Szlávy László helyettes polgármester fogadták. A város vezető előkelőségei a hadtest területének lakossága nevében köszöntötték a vezérezredest. Jányi vezérezredes többek között a következőket mondta: „A vármegye és a város büszke lehet fiaira, mert ők voltak azok, akik a legnehezebb körülmények között is megálloták a helyüket.” A hadseregparancsnok elismerően szólt arról a „bennsőséges, szeretet kapcsolatról”, melyet a vármegye, illetve a város vezetői a fronton harcoló csapatok között kiépítettek. Néhány héttel később Jányi vezérezredes megkapta a német vaskeresztet. Ezen esemény kapcsán nyilatkozott, melyben elismerte, hogy a hatalmas túlerő mellett a 45 fokos hideg is próbára tette a csapatokat, sőt a telet veszélyesebbnek látta, mint a támadó orosz csapatokat. A vezérezredes dícsérte a támadásban és védelemben is kitűnően helytálló, magas harckészséget tanúsító magyar honvédeket. A téli ruházat, illetve a védőállások kapcsán azért ismét elhagyta a realitásérzéke, mert mint mondta, a védő- és állóharcoknál az öltözet megfelelő volt, a legénységnek módja volt a bunkerban melegedni. Gondolatait a következőkkel zárta: „Csak a dícséret és elismerés hangján szólhatok honvédeink hősi harcairól, és kegyeletes, hódoló lélekkel kell megemlékeznem azokról, akik életüket adták azért, hogy a többiek kivonhassák magukat a gyűrűből”. Ezek közé tartoztak, az utóvéd utóvédei voltak a 13. honvéd gyalogezred katonái is.Itt ért véget a magyar királyi "Görgey Arthur" 13. honvéd gyalogezred története a keleti hadszíntéren. Igyekeztünk minden levéltári kordokumentumot felkutatni, a még élő egykori 13-asokat megszólaltatni, hogy az olvasó minél teljesebb és hitelesebb képet kapjon arról az emberfeletti küzdelemről, melyet 1942 nyarán, illetve 1943. januárjában az orosz csapatok ellen vívtak, arról a borzalmas menekülésről, pánikhangulatú visszavonulásról, mely az orosz hósivatagban történt meg az ezred katonáival.

A 13. gyalogezred hűséges maradt csapatzászlójához, hűséges maradt jelszavához "Hűség a Legfőbb Hadúrhoz és a magyar becsülethez!"